Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 9. (Hajdúböszörmény, 1999)
Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntetéskiszabási gyakorlata lopás miatt indított bűnügyekben. 1861-1871
A Hajdúsági Múzeum Évkönyve. 1999 151 A tisztiügyész és Zefferné a táblai ítélet ellen is fellebbezést jelentettek be, de ez sem vezetett eredményre, mert a Hétszemélyes Tábla 1867. július 29-én a másodfokú ítéletet helybenhagyta. 7 2 5. Pór István 57 éves, büntetett előéletű vádlott ellen lopás miatt indított ügyben a törvényszék 1871. május 4-én kelt ítéletében a következő tényállást állapította meg: Mádi Péter húsárusító bódéját 1871. február 14-én feltörték. Egy kést, 30 font szalonnát és 20 font sertéshúst elloptak. A káros gyanúja Pór István vádlottra esett amiatt, hogy a feltört bódé tábláján talált fehér cseréppipa darabok az előző napon ottan körül ólálkodó vádlott pipájához hasonlítottak. "Továbbá e gyanú folytán letartóztatott vádlott neje, férjének befogatása után, több darab sertéshúst a kútba lökött s azt ott meg is találták". A vádlott azzal védekezett, hogy a cselekmény elkövetésének időpontjában beteg volt. A törvényszék álláspontja szerint azonban "az ezt igazolni kívánó tanú a vádlottali közel viszony miatt kifogás alá esik, mással pedig hollétét igazolni nem tudja". Ama állítása, hogy a kútban talált húst egy hónappal ezelőtt Szabó Sándortól vásárolta, "meg van cáfolva azzal, hogy a káros a megtalált, friss vágású húst a sajátjának ismerte fel s az azonosságot hit letétellel igazolta. Végül a húsnak neje által kútba lökése, e nőnek állítólagos, de semmivel nem igazolt gyengeelméjűsége által indokolva nincs. így kétséget nem szenvedhet, hogy a lopást a vádlott követte el". Ezért büntetett előéletére tekintettel a törvényszék 3 hónapi fogságra ítélte és 12 ft kártérítés megfizetésére kötelezte. Az ítélet ellen a tisztiügyész és a vádlott is fellebbezéssel élt. A Pesti Kir. ítélőtábla 1871. május 31-én kelt ítéletével az elsőbíróság ítéletét megváltoztatta és a vádlottat a tolvajlás vádja alól bizonyítékok elégtelensége miatt felmentette. A döntés indokolása szerint az elsőbíróság azért állapította meg, hogy a vád tárgyává tett lopást a vádlott követte el, mert letartóztatása után a felesége 3 font húst a kútba dobott s amikor azt onnan kivették, a károsult a tőle ellopott húsból valónak állította. "Ezek a terhelő ténykörülmények azonban" - attól eltekintve, hogy a vádlott nejének tettét gyöngeelméjüsége indokolja, a vád tárgyává tett lopás elkövetése előtt egy hónappal a vádlott igazoltan 36 font sertéshúst vásárolt, továbbá a vele rokonságban nem lévő, a törvényszék által meghiteltetett tanú vallomása szerint, a vádbeli lopás elkövetése napján a vádlott ágyban fekvő beteg volt - "csupán gyanúokokat, de nem az elítéltetésre megkívántatott teljes jogszerű bizonyítékot képeznek". A Kir. ítélőtábla ítélete ellen a tisztiügyész és a károsult fellebbezéssel élt. Az m. kir. Curia 1871. október 24-én a következő ítéletet hirdette ki: "A pesti kir. ítélőtábla ítélete az abban felhozott indokokon kívül még azért is, mert azon körülmény, hogy a feltört bódéban talált cseréppipa darabok vád7 2 Uo 1867.Fasc.5.H. W°321.
