Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)
Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850
1. Egy Simon Mihály nevü Szentmihályra való legény 1817-ben Nánáson Soós Mihály szolgálatába szegődött. Egy idő után eltűnt s olyan szóbeszéd is szárnyrakelt, hogy gazdája agyonverte. Tíz évvel később - 1827-ben - a város kertjében, egy bevágott veremben emberi csontvázra akadtak s felvitték a városházára. Emiatt nyomozást folytattak s a nánási tanács 1830-ban az iratokat felterjesztette a kerülethez, de büntető eljárást senki ellen nem indítottak. 1836-ban azonban az eltűnt Simon Mihály testvérének a kerülethez írt levele alapján a tisztiügyész előkereste a nyomozati iratokat és gyilkosság miatt Soós Mihály ellen vádat emelt s ezt csupán azzal indokolta, hogy a gyilkosokat „a törvények szerint halálos és igen példás büntetéssel kell sújtani". A nyomozati iratokban Soós Mihályra semmiféle terhelő adat nem volt. Annak idején a csontvázat sem vizsgálták meg. Ezt most a törvényszék elrendelte és az azonosításhoz beszerezte Simon Mihály születési anyakönyvi kivonatát. Kazintzy Sámuel kerületi orvos azonban a vizsgálatot nem tudta elvégezni, mert a csontváz már nem volt meg a városházán és hollétéről senki nem tudott felvilágosítást adni. Ilyen körülmények között a törvényszék 1837 októberében Soós Mihályt a vád alól felmentette, mert nem volt bizonyíték arra, hogy „a megtalált holttestnek ő volt a gyilkosa". Az ítélet ellen a tisztiügyész nem élt fellebbezéssel. 4 5 2. A tisztiügyészi hivatal 1842. február 4-én bejelentette a kerületi közgyűlésen, hogy nemes Tóth Istvánné nánási asszonyt felakasztva találták, és az orvosi vélemény szerint a testén olyan jelek vannak, amelyek arra mutatnak, hogy az akasztást nem önmaga, hanem más vitte véghez. Ezért a közgyűlés a tiszti alügyészt egy táblabíróval kirendelte, hogy „ezt a nagy figyelmet érdemlő dolgot a nánási tanács közbenjöttével szigorúan vizsgálják meg". A vizsgálat megtörténte után a tisztiügyész az asszony 65 éves férje, nemes Tóth István ellen szántszándékos gyilkosság miatt emelt vádat. Ezt arra alapította, hogy vádlott rosszul élt a feleségével, a hulla mellett a székeket felbontatlanul találták, a ház nem volt bezárva, a kulcsok belül voltak az ajtóban, s az orvosi vélemény szerint a holttesten talált sérelmeket a földön kötéllel történt megfojtása okozta. A törvényszék 1843 februárjában hozott ítéletében kifejtette: arra, hogy az aszszonyt másvalaki, különösen pedig, hogy a férje fogta meg és húzta gerendára, semmiféle bizonyíték nincs. Abból viszont, hogy az esetet megelőző napon Tóth Istvánné a szomszédasszonyának háromszor is mondta, hogy soha nem fogja többször itallal megkínálni, a szerencsétlennek a halálra készülésére lehet következtetni. Egyébként, a szomszédasszony vallomása szerint Tóthné élete utolsó napján is ittas volt. „Az ily esetekben a törvény világos és kétséget nem szenvedhető bizonyítékokat kíván" a bűnösség megállapításához, szögezte le a törvényszék, minthogy pedig ez ügyben ilyenek nincsenek, a vádlottat bizonyítékok hiánya miatt felmentette. A Királyi Tábla az ítéletet helybenhagyta. 4 6 26
