Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)

Varjasi Imre: A Hajdúsági Múzeum működésének rövid története, munkatársainak bibliográfiája

1762-65 között. Ezen épületszárny alatt, melynek hossztengelye a Bocskai térre néz, az Alföldön igen ritka, négy cellából álló feudális kori pincebörtön volt található. Falai közt a híres betyár, Angyal Bandi is raboskodott. A felújítás során ezt a pincebörtönt statikai okokból betömték. A második építési fázis megkezdését már 1781-ben óhajtották a Hajdúkerület küldöttei, hivatkozva a kerület megnövekedett feladataira is, erre azonban később, 1803-ban kerülhetett sor. A kor neves építészét, Rachbauer Józsefet bízták meg a kivitelezéssel, aki el is kezdte a mai Kossuth utcai szárny építését. 1805-ben azonban megbetegedett, így a befejezést Jarabin András egri kőművesmester vette át. Az új szárnyat 1808 augusztusában vehették birtokukba használói. A harmadik építési szakaszt a kiegyezés évében határozták el, mely a mai bírósági épületet és egy új börtönszárny (Hajdúkerület utcai rész) megépítését foglalta magában. Ennek terveit Balthazár János hajdúkerületi mérnök készítette el, míg a kivitelezést Vecsey Imre debreceni építészre bízták. A munkálatokat 1871-ben fejezték be. Ezt követően már csak átalakításokat végeztek az épületen. A Hajdúkerület megszűnését követően (1876) a valamikori hajdúkerületi székház többféle funkciót is ellátott. Az épületen belül működött tűzoltóság, rendőrség, úri kaszinó, bank, nyomda, könyvtár, fűszerüzlet, fiú- és leánykollégium. A sok viszontagság és átalakítás után 1971 óta a múzeum méltó otthona. A Hajdúsági Múzeum munkatársainak bibliográfiája Elöljáróban meg kívánjuk jegyezni, hogy az alább közölt bibliográfiák az egyes szerzők intézményben eltöltött évei alapján készültek. Ennek megfelelően csak addig közöljük a munkatárs írásait, amíg a múzeumban dolgoztak. így néhány személynél természetes nem teljes a bibliográfia. Rövidítések BMÉ = Bihari Múzeum Évkönyve DMÉ = Déri Múzeum Evkönyve Ethn = Ethnographia HbV = Hajdúböszörmény és Vidéke HbH = Hajdúböszörményi Hírlap HBmMKözl = Hajdú Bihar megyei Múzeumok Közleményei HbN = Hajdú-bihari Napló HbVMK = Hajdúböszörményi Városi Múzeum Közleményei HKözl = Hajdúsági Közlemények HMÉ = Hajdúsági Múzeum Evkönyve HMK = A Hajdúböszörményi Hajdúsági Múzeum Kiadványai 250

Next

/
Thumbnails
Contents