Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)
Szekeres Gyula: Az átadás-átvétel szerepe a pásztorkutyák betanításának folyamatában
ételéhez, de az ilyen esetekből általában tanult is, mint azt a következő történet is bizonyítja: - „Az öreg juhász kitette a vasfazikot, hogy hűjjön benne a tísztaleves. Oszt kölyök kutyája vót. - Az meg neki egy bűi. - Oszt ordítva, visítva szaladt el. Mondják az öreg juhásznak: - István bátyám, a kutya belenyúlt a levesbe! - Nem nyúl a máskor bele! - mondotta az öreg rá." Ha főzött a pásztor, akkor egy ríszes a kutya vót, külön nem főztek neki, de ha hideget ettek, akkor is kapott belőle. Igaz egyszer sem kapott többször, mint az ember, ezért úgy tartják, igénytelenebbek voltak, mint a mai kutyák. Ha hideget ettek, csak a földre dobva adtak a kutyának, ha főtt ételt, akkor az ún. kutyacsajkába tettek neki, amit egy lecsorbult vederből készítettek. Széleit körbevágták és visszahajtogatták. A jó kutya, ha éhes. ha jóllakott, a hajtás során nem tett különbséget, mert mindennél előrébbvalónak tartotta feladatának ellátását, ha ezt így látta a gazdájától is. Mint ahogy az igazi pásztor, ha juhok ellettek, először azt látta el, s csak utána foglalkozott az evéssel. Ilyen esetben, ha reggelizni hívták, ezt mondta: - „Még van egy kis híja!", s míg a másik megreggelizett, pihent egyet, s délben ismét mondta: -„Jöjjön mán ebídelni! - Hú, még nekem előbb reggelizni kell!", volt rá a válasz, mert az igazi juhász azt nézi, hogy jószág, s az, az embertől vár. A kutyák ápolása A kutyák ápolására, mint mondják: -„Arra nem sok gond vót", ha túlzottan legyes vót a világ egy rovarirtóba mártott tollal helyenként bekenték a bundáját. A nagyobb szőrű kutya bundáján - főként a pulikon - dísznyírást végeztek. Ezen hosszú szőrű kutyák hátsó része koloncosodik leginkább, ezért vezérürüsre nyírták, 3 6 de a kutya farkának levágását helytelenítették. A kutyákat nem herélték szívesen, mert: - úgy egész az a kutya, ha egíszbe van. Ezért a bagzási idő alatt, a kutyát a terelést követően kötve tartották, ami nagy odafigyelést kívánt, de megértették: - ha bizsergett, csak bizsergett, annak a kutyának is. Egyébként a kutyák mozgását nem korlátozták, koloncot sem raktak se a hajtó, se az őrzőkutyákra. 3 7 Koloncot inkább a tanyasi kutyákra tettek, főként azokra, amelyek a koszt szempontjából az Úr vizire vótak bízva.™ Pergőt csak abban az esetben tettek a hajtókutyára, ha az hangtalanul, némán hajtott, de akkor is csak kis hangút használtak. Ha éles pergőt raktak rá és a kutya megkaparta magát, akkor a legnyugodtabb legelés közben is megzavarhatta a falkát, mivel az azt hitte, terelni megy a kutya. A veszett kutya gyógyításával helybeli ember nem foglalkozott, 3 9 ezért Karcagra vitték az ilyen kutyákat. A gyógyító ember ilyenkor tudta, megérezte érkezésüket, s a gyógyítás bérét rábízással határozta meg, a túlzott díjat el sem fogadta, mondván: - „Ő örül, hogy segíthetett." 242
