Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)
Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850
gyermekeit és leánya udvarlóját is bevonta. Sári Rebekát és Sári Miklóst abban találta bűnösnek a törvényszék, hogy jelen voltak apjuk „ erőszakos kivégzésénél" és Sári Rebeka a holttestet meg is taposta. A törvényszék a vádlottak terhére és javára részletesen felsorolt „terhelő és enyhítő körülmények érett megfontolása" alapján Sári Bálintnét halálra, Sári Rebekát 3 évi, Sári Miklóst 1 évi, ifj. Kozma Istvánt pedig 4 évi rabságra ítélte. Az ítélet ellen a tisztiügyész és a vádlottak fellebbezéssel éltek. A Királyi Tábla álláspontja szerint a sértett „előre elhatározott, különös kegyetlenkedéssel végrehajtott szántszándékos meggyilkoltatása a perbeli irományokból nemes Sári Rebeka, Sári Miklós és Kozma István alperesekre is kivilágosodván" ezért az elsőbíróság ítéletének megváltoztatásával mindhármukat hóhér pallosára ítélte, Sári Bálintnéval kapcsolatban pedig az elsőbíróság ítéletét helybenhagyta. A további fellebbezések folytán a Hétszemélyes Tábla „a perbeli környülállások tekintetéből" a másodfokon kiszabott halálbüntetést Sári Rebekával szemben 6 évi, Sári Miklóssal szemben pedig 4 évi rabságra szállította le. Egyebekben pedig a Királyi Tábla ítéletét helybenhagyta. Ez azt jelentette, hogy a halálbüntetés Sári Bálintnéval és ifj. Kozma Istvánnal szemben jogerőre emelkedett. A halálra ítéltek kivégzésére azonban nem került sor, mert a király a büntetést kegyelemből Sári Bálintnéval szemben 10 évi, ifj. Kozma Istvánnal szemben pedig 8 évi fogságra változtatta át. 3 6 Az ismertetett ítéletek tényállásaiból jól érzékelhető, hogy a vádlottak tudatosan készültek áldozatuk elpusztítására s ezt feltűnő kegyetlenséggel hajtották végre. Ezért a rájuk kiszabott halál nem tekinthető eltúlzott büntetésnek. Az is érthető, hogy az uralkodó a 2. és 4. pontban ismertetett cselekrrtények elkövetőinek kegyelmi kérelmét elutasította. Nyugodtan állítható, hogy azokban az országokban, ahol a halálbüntetés hatályban van, a hasonló embertelenséggel végrehajtott gyilkosságok miatt jogerősen halálra ítéltek ma sem számíthatnának államfői kegyelemre. Téves minősítésű ítéletek 1. Pásztor Gyula kótaji lakos 1805. március 17-én hazafelé útjában a nánási határban lefeküdt és elaludt. Itt talált rá B. Tóth Ferenc és a felébredt emberrel beszédbe elegyedett. Pásztor elmondta, hogy egy lovat hitelbe adott el a nánási kocsmárosnak. A két ember aztán együtt indult el a kocsma irányába. B. Tóth azt gondolta magában, hogy Pásztor nem mondott igazat, a pénz biztosan nála van. Ezért a kocsmába vezető útról elcsalta egy másikra és amikor egy mélyebb útszakaszhoz értek, Pásztort többször úgy fejbe verte, hogy az ütlegelésre használt botja eltört. A földre esett, tehetetlen ember ruhájában keresgélte a pénzt, de a motozást nem fejezhette be, mert egy közeledő szekér zörgését meghallotta s gyorsan a város felé indult. A sérült emberre Horváth István akadt rá s szekerén beszállította a városházára. Amikor ott a szekérről leemelték, Pásztor azon nyomban meghalt. A hullát Várady Sándor nánási chyrurgus vizsgálta meg. 21
