Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 8. (Hajdúböszörmény, 1994)
Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék ítélkezési gyakorlata az ember élete elleni bűncselekményekben 1757-1850
már a kútban van. A hullát még aznap kihúzták onnan, s az orvosszakértő az asszony nyakán és torkán fojtogatás nyomáit észlelte s a nyomokba a vádlott keze beleillett. A törvényszék vádlottat az előre eltökélt szándékból, rettentő kegyetlenséggel véghezvitt gyilkosság miatt halálra ítélte. Az ítéletet a Királyi és Hétszemélyes Tábla is helybenhagyta, a király azonban a halálbüntetést kegyelemből 8 évi rabságra és félévenként végrehajtandó 40 botütésre változtatta. A tisztiügyész vádat emelt Balogh Sára és a vádlott apja, S. Oláh István ellen is. A törvényszék Balogh Sárát abban találta bűnösnek, hogy előre tudta Oláh András szándékát, de annak végrehajtását a hatóságnál történő bejelentéssel nem akadályozta meg. Ezért, valamint a többszöri paráználkodás miatt 1 évi rabságra és negyedévenként 25 korbácscsapásra ítélte. A 62 éves apa terhére azt rótta a törvényszék, hogy a fia és menye közötti haragot, gyűlölséget és házassági egyenetlenséget nem csendesítette, sőt még növelte is, így szerencsétlen menye halálát maga is elősegítette. 62 éves korára és elnyomorodottságára tekintettel félesztendei rabsággal sújtották. 3 3 4. A böszörményi városi tanács 1828. október 22-én a reggeli órákban értesült, hogy özv. Kapros Jánosné 64 éves asszonyt a lakásában meggyilkolták és közeli rokona, özv. Lökös Istvánné az éjszakát nála töltötte. Ezért nyomban előállították és kihallgatták. Lökösné azt állította, hogy a gyilkosságot egy ismeretlen férfi követte el. Részletes elbeszélésében azonban olyan adatokat is említett, amelyek vele szemben támasztottak gyanút. Állításainak kivizsgálásával egy hattagú bizottság foglalkozott s amikor megállapításaikat elébe tárták, újabb és újabb személyeket jelölt meg tettesként, akiket sorra letartóztattak, de akik kétséget kizáró módon tisztázták magukat. Amikor aztán a lakásán talált véres holmikkal kapcsolatban előadott állításainak valótlansága is világossá vált, az asszony belátta, hogy hazudozásainak nincs értelme s „nagy sóhajtás után" bevallotta, hogy a gyilkosságot ő követte el. Kapros Jánosné férje nemrégiben halt meg. Házasságukból gyermek nem származott, az özvegy egyedül élt a lakásban. Idegen cselédet nem akart fogadni, hanem Lökösnét mint közeli rokonát kérte meg, éjszakánként aludjék nála, mert így biztonságban érzi magát. Lökösné esténként ment el az özvegyhez s vele egy szobában aludt. Beszélgetéseik során megtudta, hogy az özvegynek van némi készpénze, s felmerült benne az a gondolat, hogy jó lenne megszereznie, de csak akkor juthat hozzá, ha rokonát megöli. Három hétig folyton ezzel a gondolattal foglalkozott. Október 20-án éjszaka már fel is kelt, kezébe vette a tengerihántó széket, amibe egy éles vasszeg volt verve, de nem merte megütni vele az öregasszonyt s visszafeküdt a sutba. A következő napon, október 21-én, végérvényesen elhatározta, hogy akkor éjjel végre is hajtja tervét. Éjfél után 2 órakor felkelt. A tengerihántó széket a kezébe vette és a szeges részével az alvó Kaprosnét fejbe vágta. Az asszony erre felugrott, egy párnát a feje elé tartott és Lökösnét 18
