Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntetéskiszabási gyakorlata lopás miatt indított bűnügyekben 1757—1850
orgazdaság miatt a férjet 40 pálcaütésre, a feleséget pedig 30 korbács csapásra ítélték, de mivel terhes volt, kezességen elengedték. 4 3 A másik ítélet szerint Tarjányi Mihályt négy ló, egy teljesen felszerelt szekér és egy csikó ellopásának vádja alól bizonyítékok hiányában felmentették és hazabocsátották „ugy mindazon által — olvasható az ítéletben —, hogy a város határáról kimenned nem lesz szabad, hacsak passust nem kérsz és előre utazó szándékodat a Magistrátusnak meg nem jelented, különben pedig mint rosszban leledző ember megfogadtatol és akkor ezen cselekedeted is felfordul és mint gonosztevő megbüntettetel." 4 4 A következő, 1758. évtől 1774-ig összesen 99 lopási ügy, nagyobbrészt teljes iratanyagát őrzi a Levéltár. Az ebben az időszakban folytatott büntetés kiszabási gyakorlatot a következő ítéletek világítják meg. Török István 22 éves és Lukács Máté 18 éves nánási kondások 1758ban aratás idején egy éjszaka a böszörményi határból, az 58 éves Lövei István kondás biztatására, nyolc sertést elloptak. Mivel tettüket beismerték, a lopásra Lövei „tanította" őket, mindketten ,,még ifjúi állapotban lévén, magokat megjobbíthatják", a sertések pedig egy kivételével megkerültek, a törvényszék a tisztiügyész által indítványozott, „hóhér által való felakasztatás" helyett 60—60 pálcaütésre és az elő nem került sertés árának megfizetésére ítélte őket. A felbujtó sem maradt büntetlen. Ot 20 pálcaütéssel sújtották. 4 5 Szatmári András 36 éves böszörményi pásztor tíz sertést lopott a nagyiványi legelőről. Az ő javára beismerését és azt vették figyelembe, hogy nagyobb tolvajság nem terhelte, s mind a tíz sertés előkerült, ezért 60 pálcaütést szabtak rá. 4 6 Farkas János szoboszlói juhászt egy bárány eltulajdonítása miatt, büntetlen előéletére és beismerésére tekintettel ítélték 30 pálcára és kötelezték a kár „in natura" vagy pénzben való megtérítésére. 4 7 Gábor Jakab 28 éves kopócsapáti zsidó a hadházi határból éjszaka lopott két lovat, de nem sokkal ezután elfogták. Büntetlen előéletére figyelemmel „99 pálcaütéseknek három ízben lejendő elhordozására" ítélték. 4 8 Ugyancsak két lovat lopott az 51 éves Szekeres István nánási ménespásztor is, 18 éves fiával együtt. Az apát 100 pálcára és a hajdúvárosok területéről kitiltásra, fiát pedig 40 pálcára és katonának adásra ítélték. A javukra vagy terhükre figyelembe vett körülményekről az ítéletben nincs szó. 4 9 Nagy János szoboszlói ember a malomból búzát, Csanády István kamrájából pedig hét vagy nyolc itce (1 icce = 0,75 liter) bort lopott. Beismerésére, büntetlen előéletére, a csekély értékre és arra tekintettel, hogy a búza megkerült, 15 pálcára ítélték. 5 0 Más megítélés alá esett az a két 20 éves böszörményi szolgalegény, akik egy istállót feltörtek és négy zsák búzát loptak. A kár teljes egészében megtérült és arra hivatkozással ítélték őket 40—40 pálcára, hogy két hónapig letartóztatásban voltak. 5 1 43 B. ügyek. 1757. Fase. E. No 2. 44 Uo. 45 Uo. 1758. Fase. F. No 3. 46 Uo. 1762. Fase. K. No 9. 47 Uo. 1763. Fase. L. No 10. 48 Uo. 1765. Fase. N. No 8. 49 Uo. 1767. Fase. P. No 11. '50 Uo. 1759. Fase. G. No 6. 51 Uo. 1766. Fasc. O. No 3. 83