Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntetéskiszabási gyakorlata lopás miatt indított bűnügyekben 1757—1850
A rendelkezésre álló iratok szerint lopás miatt elsőfokon halálra ítélt 19 vádlott közül 6 királyi kegyelemben részesült, 3 pedig az elsőfokú ítéletnek a fellebbviteli eljárásban történt megváltoztatása folytán mentesült a kivégzéstől. 3 elítélten végrehajtották a halálbüntetést, 7 elítélttel kapcsolatban azonban — iratok hiányában — a kegyelmi eljárás eredménye nem állapítható meg. A halálbüntetés kiszabására alapul szolgált ítéletek tényállásából az tűnik ki, hogy a kerületi törvényszék csak olyan esetekben folyamodott a legsúlyosabb büntetés alkalmazásához, amikor a többszörösen büntetett előéletű vádlottak sorozatosan elkövetett vagy nagy kárt okozó lopásaikkal jelentős mértékben veszélyeztették a vagyonbiztonságot, zavarták a hajdú városok lakosságának nyugalmát. 3. A büntetések nemei A hajdúkerületi törvényszék 1757-től 1850-ig lopás miatt 1893 ítéletet hozott. A tettesekkel együtt vonta felelősségre az esetleges felbujtókat, bűnsegédeket és általában az orgazdákat is, ezért egy-egy ügynek több vádlottja is volt. Az 1893 ítélet tehát néhány ezer személyt érintett. Közülük 19 főt ítéltek halálra, döntő többségüket pedig a feudális korban szokásos más büntetéssel sújtották. Ezek három csoportba oszthatók: 1. szabadságvesztés, 2. testi büntetések (pálcázás, korbácsolás, megvesszőzés). 3. különböző joghátrányok (járó jószágok tartásától, azokkal való kereskedéstől, pásztorkodástól, kondásságtól eltiltás, valamely hajdúvárosból vagy a Hajdúkerületből kitiltás, katonának adás, megbélyegzés, a haj, bajusz és szakáll leborotválásának elrendelése). Ezeket a büntetéseket együttesen és külön-külön is kiszabhatták. 1757 és 1774 között a kerületi törvényszék igen ritkán és akkor is csak rövidebb tartamú szabadságvesztésre ítélte a tolvajokat. Ennek objektív oka volt. Az elsőfokú bíráskodásnak a kerületi törvényszékre ruházása következtében a közgyűlés 1757. április 14-én elrendelte, hogy ezentúl „minden névvel nevezendő mcilefactorokat", akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt bármelyik hajdú városban letartóztatnak, kísérjék be a Böszörményben lévő börtönbe. Mivel ez a tömlöc — mint a hajdúvárosokban lévő többi is — csak néhány személy befogadására volt alkalmas, ezért azt is elhatározták, hogy a meglévőhöz még két helyiséget építtetnek. Az építés, valamint a szükséges vasak, bilincsek és „egyéb kívántató készségek" beszerzésének költségeire meg is szavaztak 300 forintot. 3 2 A börtön bővítése azonban elhúzódott, mert az erre a célra megszavazott pénzt is kénytelenek voltak katona állítás költségeire fordítani. A főkapitány majd csak 1759. szeptember 18-án ígérte meg Csáky Antal kassai kamarai direktornak, hogy most már igyekeznek a tömlöc építéséhez „megkívántató materiálék iránt dispositiókat" tenni. 3 3 Ebben a helyzetben még a bekísért gyanúsítottak elhelyezése is gondot okozott, az ítélettel kiszabott szabadságvesztések végrehajtására pedig alig volt lehetőség. A kerületi törvényszék 1774-ig ezért szabott ki a tolvajokra főként pálca, a nőkre pedig korbács ütéseket. Ezt a testi büntetést 32 Ker. közgy. jkv. 3. k. 1757. április 14. 40—42. 33 Ker. közgy. ir. 1759. Fasc. 16. N° 32. 80
