Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nyakas Miklós: A hajdúkerületi főkapitány választási rendjének alakulása
desúri függésbe hozta őket. Ennek viszont ellentmondott az, hogy főkapitányt választhattak, sőt azt az udvari haditanács meg is erősítette. így a két országos főhatóság — a kamara illetve a haditanács — is mintegy ellentmondásba került. E kérdés tehát megoldásra várt, amelyet csak elmélyített Szabolcs vármegye más megfontolásból származó jogigénye, amely azt akarta elérni, hogy a hajdú városokat helyezzék a megye felügyelete alá. Ez pedig a hajdúvárosok autonómiáját más oldalról ugyan, de szintén végletes veszélybe sodorta volna, s amely ellen érthetően minden követ megmozgattak. Egyik legfontosabb érvüknek számított az, hogy 1741-ben az örökösödési háború alkalmával önként felajánlottak 400 lovast kiváltsági kötelezettség címén, illetve még negyvenet a portaszám után. Adtak különböző ezredekbe még 145 gyalogost is. Ezt megismételték 1745-ben, 1756-ban és kisebb mértékben 1758-ban is. 2 0 E terhek „önkéntes" vállalásával mindenesetre valóban több katonai terhet hordoztak több vármegyénél, amelyet érvként használhattak nemesinek tartott jogállásuk bizonyítására. Egyébként ugyanerre a célra használták fel a Szegedinác Péró-féle lázadás (1735) leverésében játszott szerepüket is/ 1 Mindenesetre annyit elértek, hogy az 1741/36. törvénycikkben a magyar országgyűlés a hajdúvárosok jogállását illetően halogató álláspontra helyezkedett, amennyiben elutasította Szabolcs megye joghatóságát azzal a feltétellel, hogy arra a következő országgyűlésen térjenek vissza. Mindezek a bizonytalanságok azt jelentették, hogy a hajdúvárosok belső rendjének és felsőbb kapcsolatainak az ügye lassanként olyan kérdéssé vált, amelyet sokáig már nem lehetett halogatni. A végleges rendezés pedig döntő kihatással lehetett, mint ahogyan lett is a Hajdúkerület főkapitányi tisztjére, illetve a főkapitány választására. Törvények, törvényerejű rendelkezések azonban a feudalizmus korában különösen lassan születtek, különösen ' akkor, ha a felsőbb kormányszékek érdekei ütköztek. így volt ez most is. Az udvari kancellária és a haditanács — a maguk szempontjából érthető módon — homlokegyenest ellenkező álláspontot foglalt* el. A kancellária 1744. nov. 20-án elérte, hogy a hajdúvárosokra nézve sérelmes királyi resolutiót adjanak ki. 2 2 Csanády (II.) Sámuel főkapitány, aki a feudális jog és törvényalkalmazás útvesztőiben mesterien tudott eligazodni, úgy tájékoztatta 1744. dec. 3-án kelt levelében a hajdú városiakat, hogy a sérelem eligazítása végett a nádorhoz fordulhat, aki hathatós támogatást ígért, s azt tanácsolta, hogy továbbra is a haditanács támogatásában reménykedjenek s védelemért oda forduljanak. A katonákat minél elébb állítsák ki! S természetesen a nehezen forgó kereket ott kellett .megkenni, ahol erre a legnagyobb szükség van. 2 3 Három nap múlva még egyértelműbben fogalmazott: „ . . . ha eddig a bellicum nem fogta volna pártunkat eddig bizony elpusztultak volna a hajdúvárosok . . .". 2 4 A nagy erőfeszítések nem is maradtak eredmény nélkül. 1745. júl. 13-án olyan rendelet kiadására került sor, amely az érdemi döntést elodázta, s a hajdúvárosok ügyében országgyűlési végzés hozását tette szükségessé. Jellemző azonban, hogy az ezt hozó vegyes bizott20 Uo. és Silly e G.: A Hajdúkerület története i. m. 21 Uo. 22 Uo. 70. 23 IV. A. 502. h. F. X. No. 12. és 13. 24 Sillye G.: A Hajdúkerület története... i. m. 70. 57
