Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)
RÉGÉSZET, ÓKORTUDOMÁNY — ARCHÄOLOGIE, ALTERTUMSWISSENSCHAFT - Lévai Béla: Régészeti és településtörténeti adatok Józsáról
a gyermekáldás biztosítására, Kréta szigetén a templom neve labyrint volt, ami fejszeházat jelent. Es a-kőfejsze dán neve— tordensten 'mennydörgéskő' — elárulja, hogy ennek az eszköznek köze volt az idővarázslathoz. Nem csoda, hogy a fejszének olyan tisztelettel adóztak. A földmívelés fejszével kezdődött: erdőt kellett irtani, szűzföldet kellett feltörni . . ," 2 3 A Felsőjózsán talált balta alakú amulett csupán egyetlen lelet, mely figyelmünket a gepidákra, illetve a vandálokra irányítja. A temető korának és etnikai hovatartozásának pontosabb meghatározásához szükség van további leletekre, további sírok feltárására. Fontos volna ez azért is, mert ettől a germánnak vélt temetőtől nyugatra (kb. 400 m-re, a Sillye Gábor és a Barakonyi utca sarkán) egy másik régi temetőről is tudunk, melynek környékéről szórványleletként valóban szarmata kerámia került elő. A Bodai utca északi végéről szintén vittek szarmata edényt a múzeumba, az azonban nincs tisztázva, milyen kapcsolata lehet ennek a leletnek az utca nyugati oldalán megbolygatott, a lelőhelytől alig másfél száz méterre fekvő temetővel. A Kr. u. 1. század végén, Tacitus-híradása szerint — miközben a szarmaták („Iazyges") az Alföld jelentős részét benépesítették —, a vandálok és gepidák még a Kárpátoktól északi a, s Visztula folyó vidékén éltek: a vandálok az Odera és Visztula középső folyása mentén, a gepidák pedig az utóbbi torkolatvidékén, a Balti-tenger partján. 2 4 A gepidák 269-ben jelentek meg a Kárpát-medencében, s telepedtek le a Felső-Tisza vidékén, Dacia északnyugati peremén, nyugat felé szorítva a már korábban beköltözött vandálokat. Az útvonal, amelyen a gepidák érkeztek, az a régi kereskedelmi út, mely a népvándorlás korában hosszabb időre hadiúttá vált. Pavle Ivic jugoszláv professzor szerint egyes déli szláv törzsek, elsősorban a szerbek ősei szintén ezen az útvonalon költöztek a Keleti-Beszkidek vidékéről a balkáni Morava folyó völgyébe. (Párhuzamot von bizony ítatlanul a magyar Debrecen, szerbül Debrecin, valamint a szerbiai Debrc, makedóniai Debra és hercegovinai Dabra helységnevek között. 23 A helyenként lemaradó, letelepedő szláv néptöredékek keveredhettek a helybeli gepida (teut-) és avar lakossággal, s a Tiszántúlon itt-ott előforduló szláv (tót) eredetű földrajzi nevek tőlük is eredhetnek, nem pedig egy később visszatelepült bolgár-szláv etnikumtól. (A bolgár-szláv — a nyelvi és történelmi adatok alapján — a Keleti-Kárpátok és a Feketetenger között vonultak jelenlegi hazájukba.) Sok vitára ad alkalmat a honfoglaló magyarok helyi megtelepedésének rekonstruálása, ugyanis egymástól alig egy-egy kilométerre három korai magyar telephely is létezett: egy a Tócó nyugati partján (a Klastrom-part környékén), kettő pedig a keleti, erdős parton (egy a Kiskertben, ez a régi Józsa-féle prédium, a másik pedig az Alsójózsai utcán). Az utóbbinak a legkevesebb az irodalma, ez ideig csupán Mesterházy Károly foglalkozott vele: „A honfoglaló magyarok megtelepedésének jelenleg leg23 Broby-Johansen, R.: Északi sziklarajzok. Budapest, 1979. 64. 24 Hutterer Miklós: A germán nyelvek. (Budapest, 1986.) 70. sköv. 25 Ivic, Pavle: Srpski narod i njegov jezik. (Beograd, 1971.) 10. Lásd az 1. sz. térképmellékletet. 47
