Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Kovács Gábor: A daru (Grus grus) vonulása és nyári előfordulásai a Hortobágyon. 1975—1987

Nyári megfigyelések, átnyaralási adatok Miként azt az irodalmi áttekintésben is említettem, hosszú évtizede­ken át a Hortobágy egyik specialitása volt a kisebb-nagyobb darucsapa­tok nyári előfordulása. A jelen dolgozatban vizsgált időszak során csak az utolsó hat évben vált ismét rendszeressé az átnyaralás. A 60-as évek közepétől 1974-ig gyakorlatilag nincs nyári adat. 1975­ben Fintha a Kondásfenéken, majd 1977-ben a Fekete-réten észlelt dar­vakat júliusban, majd évekig nem volt nyári előfordulás. 1982-ben a Nagyiváni-pusztán és Zámon, 1983-ban már Angyalhá­zán és Ágotán is mutatkozik jún.—júl.—aug. hónapokban. Ebben az év­ben a bihari Konyári-Sóstó mellett is észleltem augusztus eleji előfordu­lásukat. (Kovács, 1984-c.) 1984-ben már Borzason, Szelencésen, a Kun­madarasi pusztán, H. Halastón és a Nagyiváni pusztán, valamint Bor­zason észleltünk átnyaralókat. Az alábbiakban összesítve mutatom be a nyári előfordulásokat, ahol a területek megnevezése mellett a megfigyelt legnagyobb példányszámot is közlöm. 1982 1983 1984 1985 1986 Angyalháza — 2 — — — Ágota — 14 — — — Bagota — — — 11 — Bihari területek — 4 — — — Borzas — — 22 1 — H. Halastó — — 5 — 5 Kecskés — — — — 2 Kunmadari puszta — — 2 8 28 Kunkápolnási mocsár — — — — 2 Nagyiváni puszta és Zám 4 2 12 18 2 Szelencés — — 6 — — A felsorolt területek a darvak nyári tartózkodási helyei. Ritka azon­ban, hogy egész napjukat egy helyen töltenék. Egyazon pusztán belül is napi mozgalmuk van. Táplálkozó területüket a rövid füvű, vagy félmagas növényzetű száraz sziken, illetve réten választják. Ellentétben a tavaszi és őszi átvonuló tömegekkel, az átnyaralók vonzódnak a mesterségesen elárasztott rétekhez, legelőkhöz, zsombékos mocsárrétekhez. A pusztai környezetből gyakran kijárnak a mezőgazdaság által művelt táblákra (lucerna, gabonatarlók), ilyenkor csak inni és pihenni térnek vissza a szikre. Nyári előfordulásokat az alábbi élőhelytípusokon észleltem: — Löszhát (Salvio-Festucetum sulcatae). — Száraz szikes gyep (Artemisio-Festucetum pseudovinae). — Száraz rét (Agropyro-Alopecuretum pratensis). — Nedves rét (Eleochari-Agrostidetum stoloniferae és Beckmannie­tum eruciformis). 25

Next

/
Thumbnails
Contents