Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Deli Edit: A Hajdúsági Múzeum csengőgyűjteménye
csengők harang alakja és a templomi harangöntő műhelyekben elsajátítható technikai tudás között, vagy ennek már felvetése is illuzórikus? Számtalan kérdés vetődik fel, amelyekre ma nem ismerjük a választ s talán nem is fogjuk. De itt vannak a kezünkben a másfélszáz év alatt elkészült csengők, amelyek további gyűjtése, vizsgálata reményt nyújt, hogy többet is megtudunk majd ezekről a tárgyakról és készítőiről. A csengők használatáról nagyon sokat tudtunk már eddig is, hiszen az állattartással foglalkozó munkákban gyakran esik szó az állatok őrzésénél fontos csengőkről, pergőkről, kolompokról. Tisza Nagy Imre elmondta Ecsedinek, hogy a lovakra, csikókra, tinókra, juhokra más-más nagyságú és hangszínű csengőt akasztottak a pásztorok. A kilós csengőket lovakra, a félkilós vékonyfalú, vastag hangú csengőket tinókra használják. A félkilós és 65 dekás hegyes szavú csengőket juhokra kötik, a negyedkilós vékony falú, vastag szavú csengőket a csikókra használták. 2 4 A pásztorok egy-egy nyájra több csengőt is felraktak s volt olyan is, aki csengőt és kolompot is tett az állataira. Mint Pesovár Ferenc megjegyezte, a kolomphangolás egy-egy pásztor zenei ízlését tükrözte, bár ez az összehangolt együttes elsősorban nem a gyönyörködtetést szolgálta, hanem a jelzés volt a feladata. 2 5 A pásztorok a nyájakra mindig igyekeztek összehangolt készletet feltenni, amelyeknek egyes vidékeken külön nevük is volt. Luby Margit 2 6 könyvében külön fejezetet szentelt a harangnak (kolomp) részletesen leírva készítését, hangolását, hangját, hogyan választják ki a gulyások azt az állatot, amelyik viselte, s részletesen írt a harangkészségről is, amelyet csatrangnak neveztek a szabolcs-szatmári, bugaci, kecskeméti legelőkön. A Hortobágyon az összehangolt csengőkészletet cájknak hívták a juhászok, szerintük a csatrang a rosszul összehangolt, szinte már ellökni való cájk. A csengők és kolompok használatáról a nyájakon az egész országból vannak adatok. 2 6 Az általános az, hogy egy-egy nyájra kolomp, csengő és pergő is kerül a pásztor zenei ízlése szerint, pl. 6 csengő, 6 pergő és 2 vezérürü harang, a hat csengőből kettő volt kilós, kettő 15 dekás és kettő úgy fél kilós. A Hortobágyon azonban több olyan pásztorral is találkoztam, aki a nyájára csak böszörményi csengőkből álló cájkot használt. Egyikük, Lajter Imre juhász (sz. 1927) így mondta el cájkja történetét: „A csengőket pároztatni kellett, de a böszörményieknél nemcsak a csengő hangja számított, hanem a minta is. Az a jó, amikor egymás alá vág a hangúk, és ugyanolyan minta van rajta, meg az évszám is egy legyen, vagy csak egy év eltéréssel. Meg a szíj is számít. Rendes szíj kell rá és egyforma, vagy hasonló csat a párra." A cájkok, csatrangok és kolompegyüttesek az évek során változnak, a pásztorok cserélnek, Vásárolnak, öntetnek maguknak, de előfordul csengőlopás is. Az összeállításban változik a csengők, pergők és kolompok száma is, hiszen ugyanaz a juhász, aki 1985-ben böszörményi csengőkből álló cájk ját mutatta, beszélt korábban használt csengő, pergő, kolomp 24 Ecsedi i. ni. 94. 25 Pesovár Ferenc: Béres vagyok, béres. Fejér megyei népzene. In Fejér megye néprajza I. (Székesfehérvár, 1982.) Az István király Múzeum Közleményei. A sorozat 25. szám 30. 26 Luby Margit: Fogyó legelőkön (Budapest, én.) 101—133. 170
