Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 7. (Hajdúböszörmény, 1990)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nagy Sándor: A hajdúkerületi törvényszék büntetéskiszabási gyakorlata lopás miatt indított bűnügyekben 1757—1850
8. Az ítélkezés néhány jellemző vonása A hajdúkerületi törvényszék lopási ügyekben folytatott, feudáliskori büntetés kiszabási gyakorlatának részletes elemzésére e helyütt — terjedelmi okok miatt — nincs lehetőség. A levéltári kutatások során átnézett 1893 ítélet — köztük az itt ismertetettek — alapján azonban az ítélkezés néhány jellemző vonására rá kell mutatni. A törvényszék büntetés kiszabási gyakorlata a túlzásoktól mentes volt. Ezt alátámasztják a fellebbviteli szakban hozott döntések is. Igaz ugyan, hogy a perorvoslati jog rendkívül szűk keretek közé szorítása következtében lopás miatt csak 27 vádlott javára, illetve terhére bejelentett fellebbezést bírált el a Királyi és Hétszemélyes Tábla. Ennek eredményeként az elsőbíróság ítéleteinek 77,8%-át helybenhagyták, 18,5%-át súlyosbították és csak 3,7%-át enyhítették. Joggal merül fel az a kérdés, hogy ilyen csekély számú ítélet alapul szolgálhat-e bármilyen következtetés levonására. Erre azért adható igenlő válasz, mert az 1850-ig valamennyi — tehát nemcsak lopás miatti — ügyben hozott, s a levéltárban feltalálható 236 fellebbviteli ítélet is közel ilyen számszerű eredményt mutat. A kerületi törvényszék ítéleteinek 62,7%-át helybenhagyták, 19,1%-át súlyosbították, és 18,2%-át enyhítették. Egyébként a perorvoslati jog korlátozása a XVIII. század második felétől kezdve nem jelentette azt, hogy a vádlottak ki voltak szolgáltatva az elsőfokú bíróságok önkényének. Működésüket a rabtabellák és perkivonatok alapján a helytartótanács ellenőrizte, és ha a kiszabott büntetést eltúlzottnak találta, hivatalból intézkedett annak orvoslása végett. A kerületi törvényszék elsőfokon jogerőre emelkedett ítéleteivel kapcsolatban azonban erre csak néhány esetben került sor. így pl. Jánosi András 38 éves, Löki Ferenc 28 éves és szolgája, a 15 éves Kovács Mihály böszörményi lakosok 1804-ben a mezőről éjszaka három kéve rozsot loptak. A törvényszék Jánosit és Lökit 60—60 bot, Kovácsot pedig 15 virgácsütésre ítélte, és mindhármukat arra kötelezte, hogy „mások elrettentő példájára" a nyílt utcán, dobszó mellett, nyakukba kötött zacskóban búzát hordozzanak. Mivel Jánosi András nem Böszörményben született, őt a Hajdúkerületből is kitiltották. 15 2 A felterjesztett perkivonat alapján azonban a Helytartótanács azt állapította meg, hogy Jánosinak a Hajdúkerületből kitiltása az elkövetett cselekményhez képest súlyos, ezért „e terhes büntetés alól a vétek csekélységére nézve őfelsége felszabadította", 15 3 Elfogulatlan volt a törvényszék nemcsak a hajdú, hanem az országos nemesekkel szemben is. Mivel őket testi büntetéssel nem lehetett sújtani, velük szemben a szabadságvesztés büntetést — miként az ismertetett ítéletekből kitűnik — általában hosszabb tartamban szabta ki, mint a közrendűekkel szemben. A tudományos irodalomban az 1950-es évektől kezdve hangoztatott azt a megállapítást, hogy a feudáliskori magyar bíróságok ítéleteikkel kizárólag az osztályuralom megszilárdítását, fenntartását szolgálták, — a hajdúkerületi törvényszék lopási ügyekben hozott ítéletei egyáltalán nem támasztják alá. 152 Uo. 1804. Fasc. DDD. No 14. 153 Ker. közgy. jkv. 16. k. 1805. június 27. No 13. A Helytartótanács 1805. május 21-i 11 891. sz. rendelete. 113
