Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Makoldi Sándorné: „Aki nem hiszi, járjon utána" (Hajdúnánási hiedelmek)
Jeles napi szokás Lente Sándor bácsi minden nagypiritek este vagy Szent György-nap estíjin kölessel körülment a nagy, 400 öles udvarán, becsorgatta kölessel körbe. Azt mondta, így nem tud senki bejutni, hogy a legkisebb rontást is csináljon. 3 3 Delejezés Apám beszélte nékünk, még abba a fiatal korba, hogy az üknagyapával, Kenderesi Jánossal mi történt, hogy milyen életek zajlottak akkor le. Még akkor nem vót vonatjárás, így szekeren szállította a szalmakalapgyárból a kalapokat Debrecenbe, ahol árusították. Amikor egy alkalommal jöttek hazafelé, hát — mert voltak útközben ilyen kocsmák, csárdák — bement, hogy na, teletőttet egy kis üveget pálinkával útravalónak. Amikor bement, hát három betyár ott tanyázott, mingyán közrefogták. „No öreg! Üjjék csak be a sarokba!" Lóca volt még akkor a kocsmákba azokba az időkbe, beszorították oda. Mingyán vittek italt neki : „Öreg, igyék csak !" így is, úgy is... Na, de osztán az öregnek is vót tudománya, hogy mán ű itt rossz helyre jutott. Majd osztán azér itt egy kicsit, nyalt az üvegből vagy pohárbúi. Mikor egy kicsit üdőztek, azt mondja: „Szeretik öcsémék a dinnyét?" Hát összeníztek a betyárok — „Hát hogyne, szeretjük!" — azt mondják. „Na, én termelek maguknak mingyán !" A mellényzsebébe nyúlt, egy dinnyemagot kivett, oszt — olyan hosszú asztalok vótak —ledugta egy hasítékba. Egy kis idő múlva a dinnyemag kinőtt, és elkezdett futni, virágzott, minden. Majd osztán bámészkodtak ott a betyárok. „No — azt mondja — mán a dinnye szépen nyőtt — engedjetek ki, hagy mennyek vizelni! Mire begyövök, megérik a dinnye." És akkor elment a kocsiho: „No, te ereggyél, ahon tudsz! Itt meg itt találkozunk, én is megyek keresztül-kasul a határba." Hát így történt. Akkor a dinnyével a gondolatukat elterelte, így szabadult meg. 34 Kenderesi Jánosnak vót a háza véginél ilyen kivágott culáp. Hát oszt a fiatalság: „No, toljunk ki az öreggel, vigyünk el ebbül a culápból !" Hatan vótak, oszt három fát felvettek a vállukra, ketten-ketten egyet, osztán hát elindultak. És ott, ahol a Mikó Gyula-féle üzlet vót, Mikó asztalos, odáig mentek. Tovább nem tudtak. Menni se bírtak, letenni se tudták. Majd osztán ott álltak — ez másnap addig tartott, míg a templom el nem múlt, az istentisztelet. Mert az öreg Kenderesi kerülő úton ment el a templomba, nem ezen a rendes úton. Mikor jött hazafelé, akkor ment osztán oda: „Öcsém! Nem nehéz ez a fa?" „Dehogynem, bátyám! Nehéz bizony, de nem tuggyuk letenni." „Vigyík vissza a helyire!" Akkor tudták hát osztán letenni. Hát ilyen dolgokat csinált! Sokat lehetne róla beszélni. Legendás ember vót. Féltek is tűle. Egy alkalommal egy cirkusz idejött. Az öreg is elment, megváltotta a jegyet, bement a cirkuszba. De odament a főnök, felkérte, hogy „duplán visszaadja a pízit, csak ne háborgassa, ne vegye el a kenyerüket!" Nem tudtak játszani. Hát ilyen szeszíjjel rendelkezett az öreg. 3 5 Áztat én Katonáiul hallottam, hogy vótak olyan lakodalomba, hogy vizet árasztott az öreg Kenderesi. (Összejártunk minálunk Katonáékkal, itt a ház megetti szomszédokkal, oszt itt tanya közbe beszélte.) A cigányok nagyon féltek. De mán a tetejíig ment, osztán a bőgős felment a kemence tetejíre. Elöntötte a házat a víz — eztet ű csinálta. De aztán a bőgős így gondolta, hogy ű a 34 A. : S. L., 80 éves, Hajdúnánás. 33 A.: S. L., 80 éves, Hajdúnánás. 35 A. : S. L., 80 éves, Hajdúnánás. 197
