Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Barna Gábor: Hiedelemalakok Hajdúböszörmény néphitében

Hiedelemadatok, hiedelemtörténetek Hajdúböszörményből Boszorkány „Mikor tanút boszorkánynak egy ember, egy hosszú fára kellett neki felmászni, egy olyan hoszszú rúdra. Oszt aki tanította, azt mondta, hogy mondja így meg így az Isten nevit. Oszt kidőtötték vele a fát, oszt kitört a nyaka." (1. — Az adatok utáni számok az adatközlőkre utalnak!) „A Hortobágyon minden évben két bojtárt kellett fogadni. Egyik évben apám fogadott egyet, aki aszonta, hogy boszorkányos vöt. Azt mondta, hogy a malomkő forgott a feje felett a cérnaszálon, még azt kibírta. Csak egyné' hibázott. Meséte, hogy egy öregember tanította. — Pünkösd vasárnapján menj el a templomba úrvacsorához, mondta az öreg, de a kenyeret azt majd vedd így (mutatja) a zsebkendődbe, a borbul meg ne igyá, csak emeld a szádhoz. Akkor már ott leszek! így is csináta. Kivette a kenyeret a markába, a borbú nem ivott. Oszt akkor már rögtön ment is kifelé a templombul. Ott már várta az öreg, egy szűr vót rajta. — No, add ide a kenyeret! — kérte az öreg. Ő odadta, az meg beletette egy puskába, a csőbe, oszt rá meg egy vadásztöltényt tett. — No, lődd ki ! Az meg fogja, de ahogy belenéz a csövön, hát Jézus Krisztus állt nagy szomorúan előtte. — Én bizony nem lövöm meg, nem kell nekem a tudomány! Oszt akkor odacsapta a puskát. De azért csak maradt benne valami, mert ha bement egy tanyába, akkor mindig meg kellett kötni minden kutyát, mert elmentek volna vele, úgy szerették." (9.) „Ha olyan nagy forgószél volt, amikor úgy kavarta a port, akkor mondták, hogy no, jaj de járnak a boszorkányok!" (13.) „A tudákos asszony az olyan, hogy nem bábaasszony, hanem így kézfogással kapta a tudományát. A bábaasszony boszorkány." (5.) „Egy rokonom mesélte, hogy Makai Julcsa néném bábaasszony vót. Oszt a gyerek ott aludt vele egy szobában, a sutnál. Eccer látta, hogy felkel Julcsa néném, oszt azt mondja, hogy hipp, hopp, ott legyek, ahol akarok. Oszt eltűnt." (1.) „A boszorkány át tud változni kutyává is, meg tehénné is. Eccer készültünk feleségemmel kacsát vinni Debrecenbe. Vót kacsánk, oszt vittük a piacra. Egyet meg a feleségem fogott és levágott. A szemétdombnál vágta el a nyakát, úgyhogy a vére ott volt kifolyva. Eccer csak halljuk ám, hogy nagyon ugat a kutya. Kimegyünk, hát egy magyar ökör vót ott a szemétdombnál, és nyalta a kacsa vérit. A kutya meg szaladgált körülötte, és harapta. Mondon a feleségemnek, hogy hajtsuk ki ezt az ökröt, biztos betévedt ide. Kintrül majd hazatalál. Két oldalról mentünk, hogy szépen kihajtsuk, hogy ne szaladgálja össze az udvart. Jó sovány ökör vót. A kutya meg bezavarta az ól mögé. Mi meg kétfelül kerültük az ólat, de az ól megett majd egymásnak estünk, az ökör meg nem vót sehol. Csodálkoztunk, gondolhatja. Hát elment. De akkor látjuk ám, hogy az úton szalad egy fehér kutya, nem is vót még nagyon messze. No, oszt akkor már én tudtam, hogy az boszorkány vót." (9.) „Ez a boszorkány átváltozik lónak, oszt csak úgy lehetett megfogni, ha kifordított gatya, ing, meg papucs vót rajtuk. Oszt bal kézzel fogták meg, és rögtön a fejibe húzták a kantárt. Akkor elvitték a kovácshoz, ahol rögtön megvasalták. Oszt másnap nézik a szomszédasszonyt, hát kezinlábán patkó! De mire lefordították róla a paplant, bedöglött." (9.) „Hogy lehetett átváltozni, csak úgy hallottam. Hát le kellett szúrni tizenkét bicskát körbe, oszt háromszor körbe kellett szaladni, oszt azzá változott, amivé akart. így változtak át a boszorkányok is kutyává meg minden mássá is." (9.) 181