Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Barna Gábor: Hiedelemalakok Hajdúböszörmény néphitében

Barna Gábor Hiedelemalakok Hajdúböszörmény néphitében* „viharfelhő gallérját nyakába kerítve garabonciás száguld hét határban. . ". (Szilágyi Domokos: Garabonciás) A hajdúböszörményi hiedelmek mitikus alakjait mutatja be e rövid tanulmány. A hiedelemtörténetek alapján megrajzolja minden ismert természetfeletti erejű személy és természetfeletti lény általános képét. A boszorkány, a táltos, a garabonciás, a különféle tudós emberek, a halottlátó, a váltott gyerek, a lidérc, az ördög és a kísértet alakjához kapcsolódó történetek ma már jórészt csak passzív ismeretet jelentenek, a bennük való hit lassan teljesen eltűnik. A hajdúböszörményi néphit legáltalánosabban ismert alakja a boszorkány. Bár az utóbbi időben egyre ritkábban emlegetik, a szófogadatlan gyerekeket gyakran ijesztgetik még ma is a boszorkánnyal. „Elvisz a boszorkány!" — mondják. A boszorkányok „nagyobbrészint nők voltak, de voltak férfiak is köztük". Különösen idősebb asszonyokról járta ez a hiedelem. Embert, állatot egyaránt megrontottak. Találkozunk olyan véleménnyel is, miszerint „a régi doktorok is benne vótak ebbe a boszorkányságba". A bábaasszonyokat pedig még sokszor ma is boszorkánynak tartják. Sőt az idősebbek szerint minden bábaasszony boszorkány. Valóban, a hiedelemtörténetekben a két szó egymás szinonimájaként szerepel. A „rontás-bontás" mellett mindenki által ismert tulajdonságuk, hogy állattá tudnak átváltozni. A boszorkányok „külsőre nem különböztek a többi rendes embertől". „Jártak ezek templomba, még úrvacsorát is vettek magukhoz." Ez is egyik oka — mivel semmilyen boszorkányfelismerési módot nem ismernek —, hogy „csak az tudja meg, ki a boszorkány, akire járnak". A tudomány megszerzésének két módját ismerik. Az egyik a „ráhagyás" vagy „átadás": ez passzív. A másik aktív mód: a „tanulás", amikor a jelöltnek különböző próbákon kell helytállni, és meghatározott cselekedeteket (cselekedetet) kell végrehajtani. A passzív szerzésnél „az egyik a másikra hagyta a tudományát. Amikor gondolta, hogy meghal, akkor". Aki a haldokló boszorkánnyal kezet fogott, arra szállt át a tudománya. Ezt igyekeztek elkerülni, ezért cirokseprűt adtak a kezébe. „Csak úgy recsegtette, oszt arra hagyta a tudományát." * Tanulmányomat a Kossuth Lajos Tudományegyetem Néprajzi Tanszékének hajdúböszörményi kutatási programja keretében készítettem el 1972-ben, még egyetemi hallgatóként. A cikk akkor nem jelent meg. A jelenlegi változatból — az eredetihez képest — elhagytam a jegyzeteket. A tanulmány végén közölt hiedelemtörténetek és hiedelemadatok 1969., 1970. és 1971. évi gyűjtéseimből valók. Adatközlőim közül csupán azoknak a nevét soroltam fel, akiktől történetet, adatot közlök szó szerint. Ezúton is köszönöm mindannyiuk segítségét. Lehet, hogy nagyidejű adatközlőim közül néhányan már a temetőben pihennek. Rájuk kegyelettel emlékezem. Halott a költő, Szilágyi Domokos is, akinek verséből annak idején a garabonciásra vonatkozó idézetet választottam. Köszönöm Deli Editnek, hogy a kéziratot elővetette velem. — A tanulmányhoz jegyzeteket nem csatoltam. Elsősorban azért, mert anyagközlésről van szó, másodsorban pedig az itt szereplő adatok egy részét beépítettem a Néphit és népszokások a Hortobágy vidékén (Budapest, 1979.) című könyvem megfelelő fejezeteibe. Ott megtaláljuk a Hajdúböszörményre, általában a Hajdúságra, ill. területünknek más vidékkel való kapcsolatára vonatkozó szakirodalmi hivatkozásokat, adatokat. 173