Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - V. Szathmári Ibolya: Hajdúböszörményi szűr

gélyű, nyakatlan szűrt kedvelték. Ennek szegélye általában zöld és piros színű posztó volt. A földművesek a barna, szürke vagy fekete színű, vegyes díszítésű, posztóval szegett, rátétes. és hímzett nyakas szűröket hordták. A szűr — különösen a pásztoroknál — többfunkciós viseleti darab volt. Mint felsőkabát elsősorban a széltől, esőtől védett. Ha kellett, derékalja, párnája, ülőszéke, takarója és asztala is volt a paraszt- és pásztorembereknek.

3 A parasztlegények még századunk elején is cifraszűrben esküdtek, sőt már leánynézőben is közismerten jelentős szerepe volt. A legény cifraszűrben ment leánynézőbe is, amit hazamenet a lányos házban felejtett. Ha másnap korán reggel kint találta a szűrét a tornácon, akkor elutasították a kérését, azaz „kitették a szűrét". A szűr a parasztembernek és gazdaembernek egyaránt ünneplő ruhája volt. Volt, aki kérte, ha meghal, terítsék a szűrt a koporsójára, és vele együtt temessék el.

4 A drága szűr iránti nagyarányú kereslet a múlt század 80—90-es éveitől kezdve megcsappant, ami a debreceni és általában a szűrszabó mesterség rohamos hanyatlását eredményezte. A gazdálkodók csak az egyszerű, díszítetlen szűröket vették meg, azokat, amelyek nem eresztették át az esőt, s a szekéren ülve is jól betakarta az embert. A cifraszűrt az 1930-as években már csak a pásztoremberek viselték. A szűrök szabását és díszítményeit tekintve egyaránt két-két alaptípust különíthetünk el. Csupa egyenes szabásvonalakból áll az ősibb, nyakatlan szűr, míg a múlt század végétől a bihari tájról kiindulva vált általánossá a már íves szabásvonalakat is magába foglaló ún. nyakas szűr. Míg a hímzett szűr általában a hajdúsági területeken volt általánosabb, addig a rátétes díszítmény elsősorban a bihari szűrök sajátja volt. A szűrök legkorábbi darabjait — valószínűleg a hímzéseket is megelőzően — a széleken húzódó, azokat megerősítő, a szűr színétől eltérő színű, egyszerű posztószegés díszítette. A szegélynek, azaz a rátétnek kezdetben tehát praktikus funkciója lehetett, védte a kabát nagyobb megterhelésnek és kopásnak kitett részeit. A posztószegés a hosszú használattól a varrások mentén idővel kikopott, a maradék rátét olykor a szabályos díszítmény hatását keltette. Elképzelhető, hogy a különböző mintákat megformáló későbbi rátétdíszítmény számára ezek szolgáltak alapötletül, kiindulópontul. A posztóval való szegés, azaz a rátét így tehát egyre inkább a díszítmény funkcióját is kezdte fokozatosan betölteni. Erről tanúskodik pl. a debreceni szűrszabók egyik 1818-ban kelt határozata, miszerint a remeket készítő mesterlegény a szűrnek „a gallérját szegje bé és fogjon közibe veres posztót és ahol illik hármas sodrással ékesítse meg".

5 A rátétmintás, ma is fellelhető szűrökön Hajdú-Bihar megyében történetileg folyamatosan végigkísérhetők azok a fejlődésbeli állomások, melyek a posztóvirágok teljes „kivirágzásához", kibontakozásához vezettek, s melyet a múlt század végén a szűr iránti nagy kereslet és a varrógép feltalálása együttesen hozott létre. Az applikált díszítés korai változata figyelhető meg azokon a szűrökön, melyeken a rátét elsősorban szegélyként van jelen a szűr elején, nyakán, oldalmintáján (aszaján), ujja végein, esetleg alján a szűrrel egyező vagy attól elütő színekben. Mintázatukat csupán a varrógéppel felvarrt, elnagyolt, hullámvonalszerű, „nyargalásos" minták vagy ún. „tűzések" adják. A fekete szegésű, fekete posztóalapú szűrökön a gallérok sejtetik legkorábban a posztórátétes minták forma- és díszítményvilágát. Ezek a posztóvirágok először egyenesre vagdalt, cakkozott szél nélküli formában jelentek meg mintegy átmenetet képezve a nyargalásos minták és a posztóvirágok között. A rátét díszítés azokon a mintákon teljesedik ki igazán, melyeken a mesteremberek a díszítendő felület minden apró részletét ékszerszerű mívességgel igyekeznek megmunkálni, azaz a legkisebb helyet is finoman, cakkosra vagdalt mintával — szegfűvel, különböző formájú levelekkel, rozettákkal, címerekkel stb. — megtölteni és ezeket a mintákat szabályos kompozíciós rendbe el3 Minderről részletesen írt Béres A.: A debreceni cifraszűr című munkájában (36—40.). 4 Győr ff y I. 1926. 50. 5 Béres A. 1955. 26. 152