Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 6. (Hajdúböszörmény, 1987)
TÖRTÉNELEM — GESCHICHTE - Nagy Sándor: Fejezetek a hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásából
hogy vagy azonnal jelenjék meg a törvényszék előtt, vagy pedig betegségét orvosi bizonyítvánnyal igazolja. 8 0 Az igazolt távolmaradást a törvényszék a perjegyzőkönyvbe bejegyeztette. 8 1 A törvényszék rendelkezéseinek engedelmeskedő nemesek mellett azonban nagy számban voltak olyanok, akik kiváltságos jogaikkal visszaélve hátráltatták az ellenük indított büntetőeljárás befejezését. A per elhúzásának legegyszerűbb módja az volt, hogy a perfelvételi tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelentek meg, s távolmaradásukat sem igazolták. Az ilyen alperesekkel szemben a törvényszék nem mindig lépett fel következetes szigorral. Gyakran megelégedtek azzal a figyelmeztetéssel, hogy ha az alperes magát szabadlábon akarja védeni, az idézésnek engedelmeskedjék, és a perfelvételi tárgyalást a következő ülésszak valamelyik napjára újból kitűzték. Nemegyszer megtörtént, hogy a nemes az új határnapon sem jelent meg, s a törvényszék ismét és ismét kitűzte a perfelvételt, amelyre a már említett figyelmeztetéssel kézbesíttette az idézést. Ritkábban rendelték el, hogy a gyertyagyújtásig meg nem jelent nemest a lakóhelye szerint illetékes tanács fogassa le, kísértesse a böszörményi tömlöcbe, s az újabb perfelvételi tárgyalásra már innen idézték meg. Olyan gyakorlatot is folytattak, hogy a tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére meg nem jelent alperest „mint a törvényszék megvetőjét" az 1723:32. tc. értelmében „a fiscalis egész keresetében" elmarasztalták. Az ilyen ítélet azonban csupán az elmarasztalás tényét tartalmazta, de a tényállást nem állapította meg, s büntetést sem szabott ki. Gyakorlatilag az ilyen ítéleteknek nem volt jelentősége, mert az alperest újból és újból megidézték, s az érdemi ítéletet csak akkor hozta meg a törvényszék, amikor az idézett a tárgyaláson megjelent. 82 Megtörtént, hogy a keresetben elmarasztalás mellett az alperes letartóztatását is elrendelték azzal, hogy „mentségét csak az ár est ómból adhatja f/ó'". 8 3 A határnapot igazolatlanul elmulasztó alperest az érdemi ítéletben a kiszabott büntetés mellett a törvényszék rendszerint keményen megdorgálta, amiért „a rendelt időben a Törvényszék előtt nem jelent meg". 8 4 A „makacsságáról" — az idézésnek nem engedelmeskedéséről — már ismert, büntetett előéletű nemesekkel szemben folytattak olyan gyakorlatot, hogy ha a perfelvételi tárgyaláson szabályszerű idézés ellenére nem jelentek meg, a törvényszék mellőzte megintésüket és új határnap kitűzését, s a nyomozati iratok alapján „gyertyavilágnál" meghozta az érdemi ítéletet. így ítélték el nemes Márton Sándort 1826. március 7-én este 7 órakor. 8 5 A csekély vagyonnal rendelkező nemesek közül kerültek ki azok, akik az idézés kézhezvétele után úgy akartak szabadulni a felelősségre vonás alól, hogy lakóhelyükről ismeretlen helyre távoztak. A törvényszék az ilyen nemes elfogását és a kerületi tömlöcbe kísérését rendelte el, „fent hagyatván azon jussa, hogy magát ex vinculis (tömlöcből) annak idején mentse". A határozatot a személyleírással együtt országszerte kihirdetés végett a helytartótanácshoz terjesztették fel. 8 6 A nemesek nemcsak igazolatlan távolmaradásukkal, hanem igen gyakran azzal hátráltatták a büntetőeljárás befejezését, hogy a perfelvételi tárgyaláson ügyvédet vallottak ugyan, de védelmüknek a perjegyzőkönyvbe beírása a következő ülésszakig nem történt meg. Emiatt a törvényszék közbenszóló ítélettel megintette az alperest, és felhívta, hogy a legközelebbi tárgyalásig védelmét terjessze elő, mert ellenkező esetben az ügyész által előadottak 80 Uo. 4. k. 1848. dec. 11. N° 273. 81 Uo. 1844. márc. 11. N° 3. 82 Uo. B.-ügyek. 1823. Fasc. JJJ. N° 8. 83 Uo. B.-ügyek. jkv. IV. A. 505/d. 2. k. 1825. jún. 13. N° 8. 84 Uo. B.-ügyek. 1814. Fasc. PPP. N° 31. és 40. 1824. Fasc. VVV. N° 15. B.-ügyek. jkv. 2. k. 1825. jún. 13. N° 8. Uo. 4. k. 1850. márc. 4. 85 Uo. B.-ügyek. 1826. Fasc. 4. B. N° 1. 86 Uo. 1814. Fasc. PPP. N° 40. és 1838. Fasc. 4. O. N° 15. 102
