Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Nagy Sándor: A hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásának szervezete 1606—1871
megye azon a címen, hogy a hét város korábban hozzá tartozott, a hajdúkat a maga bírói joghatósága alá akarta vonni elsősorban azért, hogy kötelezhesse őket a szökött jobbágyok visszaadására. A hajdúk azonban nem ismerték el a megye jurisdictióját. Emiatt Szabolcs megyének az uralkodóhoz és az országgyűléshez benyújtott panaszai alapján Thurzó György nádor 1614. július 20-án kelt levelében 1 5 szemére vetette a hajdúknak, hogy az ország törvényei ellenére a szökött jobbágyokat nem bocsátják vissza uraiknak, és bár nemes személyek, mégis kivonják magukat a vármegyebeli nemesek közül és senki bírósága alá nem adják magukat. Megparancsolta, hogy mivel minden nemes ember vármegyéjének bírósága alá tartozik, a szökött jobbágyokat minden jószágukkal adják ki, magukat pedig a vármegye igazságszolgáltatása és ítélete alól ne vonják ki. Ha pedig valaki ellen panaszuk vagy pörük van, nemkülönben ha velük szemben indítanak eljárást, a nemességre vonatkozó törvények szerint kötelesek a vármegye bírái előtt törvényt állani. A nádori parancsnak azonban nem volt foganatja, ezért az országgyűlés az 1618:73. tc-vel elrendelte, hogy a felsőmagyarországi hajdúkat abba a vármegyébe kebelezzék be, ahol laknak és a többi nemesek módjára ők is a vármegye joghatósága és bíráskodása alatt álljanak. A hajdúk azonban ahogy Thurzó parancsát, a törvényt sem vették tudomásul és a megyei törvényszék ítéleteinek nem engedelmeskedtek. Mivel az uralkodónak szüksége volt a hajdúk katonai erejére, a törvény rendelkezésének végrehajtásával nem akarta őket maga ellen hangolni, így Szabolcs megye kísérlete — amely még többször, sőt a következő században is meg-megújult — kudarcot vallott és a hajdúk nem kerültek a megye joghatósága alá. Ez egyben azt is jelentette, hogy igazságszolgáltatásuk a Forgách-féle utasításban lefektetett elvek alapján fejlődött tovább. A hajdúvárosok kiváltságos helyzete tulajdonképpen csak 1632-re szilárdult meg, mert II. Ferdinánd ez év augusztus 10-én erősítette meg Dorog, 1 6 november 16-án pedig Böszörmény 1 7 hajdúkiváltságát. A három részre szakadt országban a hajdúvárosok hovatartozása Erdély és a királyi Magyarország közötti küzdelem függvénye volt. Az 1622-ben aláírt nikolsburgi béke alapján hét megye, köztük Szabolcs is a területén fekvő hét hajdúvárossal Bethlen Gábor haláláig (1629) az erdélyi fejedelemséghez került. Az 1645-ös linzi béke alapján ismét Erdélyhez csatolták a hét megyét a hajdúvárosokkal együtt s csak II. Rákóczi György halála után, 1660-ban kerültek vissza most már végérvényesen a királyi Magyarországhoz. Az erdélyi fejedelemséghez csatolás hátrányosan érintette a hajdúvárosok önkormányzatának fejlődését. A fejedelem a városokat a kállói főkapitány hatósága alá rendelte, aki azonban nem tartotta tiszteletben a hajdúvárosok önállóságát, belügyeikbe jogtalanul beavatkozott s főként a szabad bíráskodásban akadályozta őket. A városok kapitányai 1656. február 3-án Hadházon tartott gyűlésükön kilenc pontban foglalták össze sérelmeiket, amelyek majd mindegyike a büntetőbíráskodásra vonatkozott. 1 8 A beavatkozást csak a sérelmeket öszszefoglaló iratból ismerjük, mert ebből az időszakból büntető ítélet nem maradt fenn és azt sem tudjuk, hogy a panaszok orvoslása megtörtént-e. Amikor aztán a hajdúvárosokat 1660-ban visszacsatolták a királyi Magyarországhoz, ismét a kassai főkapitány hatósága alá kerültek. A hajdúvárosok XVII. századi büntetőbíráskodására csak szórványos adataink vannak. Ennek oka a törökökkel való folytonos összeütközésekben és a kuruc mozgalmakban keresendő. Elég csupán nagy vonásokban arra utalni, hogy a törökökkel 1642-ben folytatott szőnyi tárgyalásokból kitűnően a megelőző 15 15 Szabolcs-Szatmár megyei Levéltár. Act. pol. 1614. Fase. 32. 16 Szendrey István: i. m. 40—41. 17 Uo. 35—37. 18 Komáromy András: i. m. 39—41. 95
