Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
TÖRTÉNELEM - Nagy Sándor: A hajdúvárosok és a Hajdúkerület büntetőbíráskodásának szervezete 1606—1871
A korponai kiváltságlevél alapján a letelepedés nem ment végbe zavartalanul. A szabolcsi nemesség mindenképpen arra törekedett, hogy a hajdúkat a nekik adományozott helységek megszállásában megakadályozza és őket ismét jobbágyi sorba taszítsa. Még súlyosabbá vált a helyzet Bocskai István 1606. december 29-én bekövetkezett halála után. Most már a császári és magyar főúri törekvések a hajdúk ügyeinek rendezését is kilátásba helyező bécsi béke megsemmisítésére és a letelepedés megakadályozására irányultak. Ezek a társadalmi feszültségek robbantották ki 1607 októberében a hajdúfelkelést, amelyben az ország valamennyi hajdúja részt vett. A felkelés tulajdonképpen a hajdúk győzelmével végződött, az 1608. április 19-én Szikszón megkötött egyezségben 4 azonban a magyar uralkodó osztály csak a Bocskai kiváltságleveleiben említett hajdúk jogait és birtokait ismerte el s ezeket Bakócz Tamás által 1501-ben az egri káptalannak adományozott, de Eger várának elfoglalása után a török hódoltsági területhez került Polgárral és Szentmargita földjével is kiegészítette. Az egyezségben a hajdúk a császárnak hűséget fogadtak és a katonáskodási kötelezettség fenntartása mellett azt vállalták, hogy mostan eloszolnak és „fejenként ki-ki házakhoz és helyekre" letelepedik. A békesség érdekében rendezni kellett a Kállóba letelepült hajdúk ügyét is. Bocskai „Kálló egész városát" adományozta a hajdúknak, ennek ellenére a várat nem kapták meg, sőt a királyi várőrség katonái még a városban is folyton háborgatták őket. Ennek a tarthatatlan állapotnak a megszüntetése érdekében Homonnai Drugeth Bálint császári kapitány és Széchy György Gömör, Zemplén, Máramaros megyék főispánja 1608. április 12-én Szerencs várában kelt oklevelükben 0 a hajdúkat nemcsak Kálló város birtokában erősítették meg, hanem azt is megígérték, hogy „a jövendő napokban Kálló vára is" a hajdúk kezébe kerül. Az oklevélben tett ígéret ellenére a hajdúk a várat nem kapták meg, a várőrséggel a kölcsönös gyűlölködés és viszálykodás így aztán tovább mélyült. A kérdést végül is Báthori Gábor erdélyi fejedelem oldotta meg: 1609. szeptember 13-án Váradon kelt adománylevelével 0 100 ezer forint megfizetése ellenében Kálióból az ő ecsedi uradalmához tartozó Böszörménybe telepítette át a hajdúkat. Az áttelepüléssel alakult ki a hét vagy „öreg hajdúvárosok" csoportja: Nánás, Dorog, Hadház, Vámospércs, Szoboszló, Polgár és Böszörmény. Ezeknek a helységeknek a településtörténetére és demográfiai viszonyaira vonatkozó legújabb kutatások' meggyőzően bizonyítják, hogy a XVI. század utolsó harmadának török—tatár pusztításai ellenére a hajdúk letelepülésekor is élt ezekben a jobbágyfalvakban bizonyos számú népesség. Szoboszlón pedig az a sajátos helyzet alakult ki, hogy 1606 után két Szoboszló élt egymás mellett, éspedig Kis-Szoboszló jobbágyfalu és Nemes- vagy Nagy-Szoboszló hajdú tele4 Szendrey I. i. m. 20—22. 5 Uo. 22—23. 6 Uo. 29—30. 7 Módy György: A község a hajdúk megtelepedéséig. 35—39. Dávid Zoltán: Hajdúdorog népesedéstörténete. 51. In.: Hajdúdorog története (Szerk.: Komoróczy György. Hn. 1971). Módy György: A falu település- és birtoklástörténete a hajdúk megtelepedéséig. 33—47. Dávid Zoltán: Hajdúhadház népesedéstörténete. 86. Hajdúhadház múltja és jelene. (Szerk.: Komoróczy György. Gyula, 1972.). Módy György: Hajdúböszörmény és földjének története a XIII. századtól a hajdók letelepedéséig 29—61. Szendrey István: A város népesedése. 258—259. Hajdúböszörmény története. (Szerk.: Szendrey István, Debrecen, 1972). Kováts Zoltán: A népesség. Hajdúnánás története. (Szerk.: Rácz István, Hajdúnánás, 1973). 37. Módy György: Polgár és vidéke a tatárjárástól a hajdúk letelepedéséig. Polgár története. (Szerk.: Bencsik János, Polgár, 1974) 41—86. Uő: Szoboszló és környéke a XI—XVI. században. Hajdúszoboszló monográfiája. (Szerk.: Dankó Imre, Hajdúszoboszló, 1975). 71— 141. 92
