Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

TÖRTÉNELEM - Bocskai István erdélyi fejedelem születésének 425. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásai - Nyakas Miklós: A Hajdúkerület kialakulása

így elvben nyitva állt a lehetősége annak, hogy az immár nemesi jogokkal felruházott hajdúvitézek Szabolcs vármegye nemesi közösségébe épüljenek be. Erre konkrét próbálkozások is történtek! Szabolcs már 1614-ben bepanaszolta a hajdúkat, hogy bár nemesek, a megye nemességétől elkülönítik magukat. Thurzó György nádor utasította is őket, hogy a jövőben a régi nemesek szokása és az ország törvényei értelmében ismerjék el a vármegyei joghatóságot és bíráskodást.

7 Ez az álláspont nemsokára az országgyűlésen törvényerőre is emelkedett. Az 1618. évi 73. tc. úgy rendelkezett, hogy a felsőmagyarországi hajdúvitézek — tehát a szabolcsiak is — az illetékes vármegye törvényhatósága alá tartozzanak, akárcsak a vármegyei nemesség. Nem arról van tehát szó, hogy a hajdú kiváltságokat megszűntessék, hanem csupán arról, hogy az illetékes vármegye jurisdictiója rájuk is kiterjedjen. A hajdúvitézek ekkor erről még hallani sem akartak, de a városok második generációja úgy tűnik, módosított ezen az állásponton. Kömlei Kiss Miklós böszörményi főkapitány 1640-ben Szabolcs megyéhez intézett levelében már úgy fogalmazott, hogy „mi nagyságtoknak és kegyelmeteknek igaz szolgálatú incorporates tagjai vagyunk". A vármegye azt is megengedte, hogy Puskás István és Dobszai András Böszörmény város képviseletében a vármegyei nemesi közgyűlésen megjelenlen.

8 Azt nem tudjuk, hogy a többi hajdúváros képviseltette-e magát, s az is lehet, hogy a böszörményiek a többi hajdúváros képében is megjelentek. Arról természetesen nem lehetett szó, hogy a hajdúk fejenként vegyenek részt a nemesi közgyűlésen, e lépést azonban — bár a későbbiekben következmények nélkül maradt — mégis úgy kell értékelnünk, mint amely ellenkezik a megvalósult Hajdúkerület tartalmi jegyeivel, s amely a túrmezei nemességhez hasonló jogállás irányába mutat. A hajdúvárosok katonai, politikai, társadalmi helyzete azonban másfajta fejlődést tartogatott. Döntő mozzanat, hogy a hajdúvárosok adómentessége, nemesi jogállása tisztán katonai erejük következménye volt. Ennek hanyatlásával párhuzamosan fokozatosan adóterhekkel sújtották őket, s így a Szabolcs megyébe való beépülés gyökeresen más előjelű és sokkal hátrányosabb lett volna, mint tisztán nemesi jogállás esetén. Az azonos városi kiváltságok és hasonló városi közigazgatás talajára támaszkodva, kihasználva eddigi tényleges különállásukat, s a bécsi haditanács adóügyi megfontolásaival is találkozva sikeresen harcolták ki a vármegyétől független adózási szabadságukat. A különálló adózási porták megléte lett az a szilárd mag, amely a hajdúvárosokat véglegesen és végérvényesen elválasztotta Szabolcs megyétől, s amely a Hajdúkerület egyéb ismérvei között mintegy központi szerepet töltött be. A közös kiváltságok mellett ez a szükséglet hozta létre a kerületi adminisztrációt, hogy az az idők folyamán egyre nagyobb hatáskört gyakoroljon és igyekezzék kiépíteni országgyűlési képviseletét is. Ez utóbbi 1790ben valósult meg, s így — ha a Fényes Elek szempontjait vesszük figyelembe — azt kell mondanunk, hogy a Hajdúkerület kialakulásának utolsó fázisa 1790-re esik. Nem jelentheti természetesen ez azt, hogy a Hajdúkerület 1790-ben keletkezett volna, de végleges formájában, úgy ahogyan 1848-ig fennállott, ekkor alakult ki, illetve az utolsó lényeges mozzanat ekkor történt. 1790 előtt a Hajdúkerület Fényes Elek harmadik típusába volt sorolható — különálló porták, önálló tisztikar, de országgyűlési képviselet nélkül — és jogállása a XVI. szepesi városénak felelt meg. A kérdés részletes szemügyre vétele elengedhetetlenné teszi a kerületi tevékenység közelebbi vizsgálatát, funkcióinak és formáinak elemzését. Az nyil7 Rácz István: A hajdúk a XVII. században: (Debrecen, 1969) 144—145. 8 Nyakas Miklós: Kömlei Kiss Miklós böszörményi főkapitány két levele Szabolcs vármegyéhez 1640-ből. Múzeumi Kurír 24. sz. 40—42. 85