Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

TÖRTÉNELEM - Bocskai István erdélyi fejedelem születésének 425. évfordulója tiszteletére rendezett tudományos ülésszak előadásai - Nagy László: Bocskai István életműve

Orániai Vilmos emlékmüvei között. Ö az egyetlen olyan magyar fejedelem, akinek külföldön idegenek állítottak szobrot, noha nevét — mint egy kis nép fiáét — nem említik a világtörténet nagyjai között. Életműve rendkívül sajátos és ellentmondásokban bővelkedő. Az erdélyi Habsburg-uralom létrehozásában főszerepet játszó, törökellenes beállítottságú főúr török szövetségben vívott Habsburg-ellenes harc vezéreként fejezte be az életét. Az egykoron minden ellenvéleményt és szabadságtörekvést a legkeményebb eszközökkel letörő, a rendi jogokat valóban lábbal tipró „fejedelmi tanácsúr" a rendi és vallási jogokért küzdő szabadságharcosként vonult be a magyar históriába. A közszékelyek szabadságtörekvéseinek 1596-os vérbefojtóját a székelyszabadság visszaadó jaként és a hajdúszabadság megteremtőjeként tartják számon napjaink történetírásában is. És az a Bocskai István, aki jóval kevesebbet tevékenykedett hadvezérként mint politikusként, a tizenhetedik század legnagyobb magyar katonai sikereit vívta ki és került be ezzel a legnagyobb magyar hadvezérek panteonjába is. Néhány nap híján ötven esztendőt élt, ám életének utolsó huszonhét hónapja nélkül neve minden bizonnyal rég a feledés homályába merült volna. Legfeljebb Báthory Zsigmond fejedelem „rossz szelleme"-ként idézte volna emlékét a magyar történetírás. Nem kis mértékben ebből adódóan a Bocskai István életét, politikai és katonai cselekedeteit tárgyaló történeti munkák többnyire az utolsó esztendők diadalmas politikusának és hadvezérének a képét vetítették vissza a szabadságharcot megelőző életszakaszára is. Ebben az ábrázolásban Bocskai bölcs politikusként jelenik meg akkor is, amikor tervei, elképzelései sorra megbuknak; országa, nemzete során töprengő hazafi, amikor túlnyomóan egyéni érdekek, önös szempontok cselekedetének mozgatórugói, híres hadvezér akkor is, amikor a katonai sikerek érdeme másé volt. Ez az akarva-akaratlanul torzító ábrázolásmód persze nem adhat kielégítő feleletet arra a hallatlanul izgalmas kérdésre: hogyan lett a Habsburg-pártisága miatt Erdélyből kitiltott „liber báró"-ból néhány hónap leforgása alatt a „magyarok bölcs atyja", a „magyarok Mózese"? Ám arra sem, hogy miként vált a váradi főkapitányi tisztsége ellenére is inkább politikusként tevékenykedő Bocskaiból rövid idő alatt a magyar hadtörténelem egyik legeredményesebb hadszervezője és hadvezére? Életútja már a kezdet kezdetén sem nélkülözte a mozgalmasságot és változatosságot. Bocskai György és Sulyok Krisztina István nevű gyermeke fogságban született az 1557-es esztendő első napján Kolozsvárott. Édesapja Izabella királyné foglyaként tartózkodott itt feleségével együtt. A fogságból szabadulva a család évekig Bécsben és Prágában élt, ahol az édesapa I. Ferdinánd magyar király tisztségviselője volt. Bocskai István gyermekkoráról és ifjú éveiről tudjuk, hogy Bécsben hosszabb időn át együtt tanult az akkori legelőkelőbb magyar családok gyermekeivel, s 12 éves korában bekerült az udvari nemesi apródok közé. E testület nevelési elveit maga az uralkodó szabta meg. Ezek lényegét úgy foglalhatnánk össze: az apród a nemesi erkölcsi normák elsajátítása közben tanuljon meg engedelmes hűséggel szolgálni. Öt esztendővel később Bocskai tagja lett az udvari nemesi ifjak társaságának, Miksa német—római császár és magyar király nemesi testőrségének. A fiatalemberek itt készültek fel az udvari életre, itt sajátították el az államigazgatáshoz szükséges alapismereteket. Nem minden rejtély nélküli, hogy Bocskai miként kerülhetett be az udvarhű arisztokrata családok fiait tömörítő testületekbe? Édesapja ugyanis már 1569-ben elpártolt a Habsburg-uralkodótól és Erdélyben János Zsigmond befolyásos tanácsosa lett. Akárcsak az a körülmény, hogy a Bécsben és Prágában tanuló Bocskai István élete végéig nem sajátította el megfelelő szinten a latin nyelvtudást, ami pedig akkor egy főnemesi ifjú alapműveltségéhez tartozott. Annyi azonban bizonyos, hogy a bécsi és a prágai palotákban eltöltött tanulóévek kétségtelenül kitágították politikai látókörét. Tám58