Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Mezősi József: Hagyományos házépítési technológiák Hajdúdorogon

nánk felállítani, talán úgy fogalmazhatnánk meg, hogy a bonyolutabb műveletekkel kezdve, az egyszerűbb műveletek felé haladva soroljuk fel a karbantartási munkák rövid leírását. Aláfalazás Az aláfalazás a ritkábban végzett karbantartási műveletek közé tartozik. A földfalú épületek élettartama, a karbantartástól függően igen hosszú és változatos lehet, néhány évtizedtől több száz éves korig. Aláfalazást egyrészt az épületek élettartamának megnövelése céljából végeztek, ill. végeznek ma is. Másrészt az aláfalazással egyidőben (különösen századunk második negyedétől a szigetelő lemezek elterjedésével egyre gyakrabban) nedvesség elleni szigetelést is végeztek. Mikor válik szükégessé egy földfalú épület aláfalazása? Mindenképpen akkor, ha a fal szerkezete valamilyen ok miatt meggyengül, tartószilárdsága a minimumra csökken. Ez bekövetkezhet nedvesség felszívódás eredményeként, ha az épület lapályos helyen épült, ha a csapadékvíz elvezetése nem kellő gondossággal történt, esetleg valamilyen más módon jut nedvesség a falba. Elég gyakori a férgek elszaporodása következtében meggyengült, megrongált falszerkezet aláfalazása (egér, patkány tucatjai fészkelik be magukat a falba járatrendszereket kialakítva). Megjegyzem, hogy a férgek okozta falszerkezetgyengülés nagyobbrészt melléképületeken jelentkezik. Teljesen mindegy, hogy mi okozza a falszerkezet gyengülését, a lényeg az, hogy általában mindig a talajjal találkozó része, (cca fél méter magasságig) válik alkalmatlanná további teherviselésre. Ettől felfelé továbbra is jó a fal statikai állaga, ezért is gazdaságos az aláfalazás. Bármilyen ok miatt vált szükségessé az aláfalazás, a munkavégzés technológiája nagyjából mindig azonos, és mindig a legrongáltabb szakaszon kezdik a munkát. A biztonság kedvéért, — ha nagyon meggyengült a falszerkezet — a födémet aládúcolják, ágast raknak a falyók alá és kitámasztják a falakat is. A kevésbé meggyengült falszerkezet kitámasztása elhanyagolható. Ha az előkészületek megtörténtek, kívülről és belülről egyszerre egy-egy szakember ásóval, csákánnyal és lapáttal megkezdi a fal teljes szélességében történő bontását. A falbontást mindig a talaj, illetve a padlószint magasságában kezdik és előbb lefelé haladnak, s csak az azután szükség szerint felfelé a száraz falrészekig. A falkibontás magasságát felfelé, mindig a fal minősége határozza meg. A kibontott falszakasz hossza — a fal minőségétől függően — 0,6—1 m lehetett. Az átfalazás anyaga lehet vályog, tégla, ritkább esetben kő. Ha vályoggal történt az aláfalazás, akkor lefelé csak a régi alapszinttől néhány cm-rel ástak lejjebb. Ha tégla, vagy kő volt a falazó anyag, 30—50 cm volt az aláfalazott alap mélysége. Ha egyben nedvesség elleni szigetelt is végeztek, a szigetelő lemezt mindig a szoba padlóvonalában helyezték el, általában ragasztás nélkül, egy vagy két rétegben. Nedvesség elleni szigetelést csak a tégla vagy kő aláfalazás esetén alkalmaztak, de előfordult vályoggal történő aláfalazásnál is. A szigetelőlemez hosszirányú csatlakozását 15—20 cm takarással oldották meg. Az aláfalazandó falszerkezetet felfelé bontva több fogással is végezhették. Minden esetben a falszerkezetet mindkét oldalról kissé ferdén nyesték le, hogy az utolsó vályog vagy téglasort, — falazóelemek mindkét oldalát habarccsal, sárral bekenve — ékszerűen lehessen beszorítani úgy, hogy a falszerkezet teljes szélességében telített legyen, légüres tér ne maradjon a falbelsőben. A záró vagy ékelősort kő aláfalazás esetében csak téglából, vályogfalazás esetében lehetőség szerint téglából készítették, de itt faéket is használtak. Az aláfalazás készülehetett kiugró, visszaugró, vagy a fal síkjával azonos síkú lábazattal. Leggyakoribb volt a fal síkjával azonos megjelenésű lábazat. Az aláfalazott falszerkezetek mentén minden esetben a meglazult, vagy elszedett földet jó minőségű agyagos feltöltéssel pótolták és tömörítették — vízelvezetés céljából (agyagszigetelés). 186.