Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Mezősi József: Hagyományos házépítési technológiák Hajdúdorogon
A tüzelőberendezések építését minden esetben a kemence készítésével kezdték. Településünkön a napjainkig létező kemencetípust boglyakemencének nevezik. E kemencetípus ugyancsak a tárgyalt házformák fejlődése során a zárt tüzelőberendezések kialakulásával terjedhetett el mai formájában. Feltehetően a XVIII—XIV. századtól. A boglyakemence helyét mindig az épület hátfala és a szobát a pitvartól elválasztó közfal szegletében jelölték ki. (8. sz. kép.) A kémény kialakított nyíláshoz (kemenceszáj) megépítették a kemence alapját. (9. sz. kép) általában 30 cm vastag vályogfal.) A kijelölt sarokban fallal elkerített teret, azaz a kemence el ját megtöltötték szervetlen törmelékkel, vagy száraz földdel és alaposan megdöngölték. Ezután következett a „kemencefenék" kialakítása úgy, hogy homokrétegbe törött üveg, vagy törött cserépedény darabjait rakták (hőtároló közeg), majd döngölés után erre ismét homok került. A homok felületét léccel elegyengették és jó minőségű téglával a kemence alját leburkolták. Szívesen alkalmazták e célra az ún. „csertéglát". A téglák felületi egyenetlenségét előzőleg egymáshoz dörzsölve megszüntették és a simára csiszolt felület lett a burkolat felső síkja, kemence feneke. Régebben a kemence fenekét jó minőségű földnedves konzisztenciájú anyagból is készítették 8—10 cm vastagságban. Ezt Hajdúdorogon „vert kemence fenekének" nevezték. Az agyagból vert kemencefenék lassú kiégetés után vált alkalmassá kenyérsütésre. A fenék javítására újra verésére hamarabb került sor, mint a téglaburkolat esetében. Minden egyéb művelet megegyezett a téglaburkolatú kemencefenék készítésének technológiájával. A kemencefenék nagyságát a háziasszony jelenlétében, jóváhagyásával méretezte, alakította ki az építő három, négy vagy öt kenyér befogadására, ezen felül a cipónak és vakarának 1 9 még kellett férnie. Ha ez megtörtént, a téglaburkolat hézagait száraz homokkal telítették. (Hőtágulás miatt). Ezután kezdődött a kemence vázának építése. Első lépésként két darab kihegyezett karót a meglevő „kemenceszáj "-nyílása fölé falba vertek (torok-karók), amelyhez a karók távolságának megfelelő átmérőjű hordóabroncsot erősítettek. A karók a torok vázát, az abroncs a kemence középkerületét adja. A kemence-torok a boglyakemencének a búbja és a fal közé eső része, amely a tűzteret a kéménnyel összekapcsolja. Szerepe, hogy a kemenceszájon át a kéménybe irányítsa, vezesse a füstöt. Szükség van még egy másik kisebb átmérőjű abroncsra, amely a kemence felső kerületét határozza meg. Ha mindezt előkészítették, következett a kemencefal hajlásszögének beállítása, a váz kialakításának első üteme. Ez úgy történt, hogy a kész kemencefenék mellé előkészített sáralapba a három meghatározó oldalon (negyedben) beszúrtak egy-egy szál megfelelő hosszúságúra vágott kórót, érintve a torokkaróhoz erősített abroncsot és ennek felső végeihez erősítették a kis abroncsot, amely a kemencetest felső kerületét határozta meg. A kóró felül néhány centiméterrel az abroncs fölé nyúlt, a lefedés miatt. A kémény felőli negyedik oldalon ugyancsak egy darab megfelelő hosszúságú kórót a két abroncshoz erősítettek. A további feladat már egyszerű, a kemence magasságának megfelelő hosszúságúra vagdosott kórószálak alsó végét a sárba illesztik (szúrják), a felső végét és közepén a torokkaróhoz, illetve az abroncsokhoz erősítik, fűzfavesszővel, vagy szerszerűen madzaggal (szívesen alkalmazták e célra a dohányszárításra használt pórézsineget, madzagot). A fűzfavesszővel vagy madzaggal minden egyes szálat spirálszerűen átfűzve erősítették a karókhoz és abroncsokhoz. Egy kemenceváz kialakításához 70—80 szál kóróra volt szükség. Településünkön azt tartották, minél magasabb a kemence, 19 A cipó, amelyet lepénynek is neveztek a megszokott nagyságútól kisebb kenyér. Külön e célra készült kosárba szakította ki a háziasszony. Vakaró a teknő falára ragadt tészta maradékot evőkanállal, vagy más hasonló eszközzel összekaparta a kenyérsütő asszony, (vakarék) ezt összegyúrta és a mai hosszúkás, kilós kenyérhez hasonló nagyságúra formázta, bevetés előtt a tetejét késsel keresztbe vagdosta (bordázta). A vakaró hamarabb kisült mint a kenyér és melegen (frissen) egy-egy darabot letörve fogyasztották a család otthonlevő tagjai. 178.
