Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)
NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Mezősi József: Hagyományos házépítési technológiák Hajdúdorogon
tette, ügyelve a sarkok és falfelületek, falsíkok megfelelő kialakítására. Iía két személy rakott falat, egy pontból indulva ellenkező irányba haladtak a falrakók. Ez így ment mindaddig, amíg az első „fogással" körül nem értek a fő- és közfalak nyomvonalán. Itt kell megjegyezni, hogy nemcsak a vertfalú épületeknél, de a sárfalnál is alkalmaztak a sarkok megerősítésére vesszőnyalábot vagy nádat, esetleg rozsszalmát. A sárfalazat első fogás magassága a falrakó ügyességétől és a sár minőségétől függően 80—100 cm magas volt. Az első fogásban az ajtónyílások helyét mindig kihagyták, függőleges falvéget képezve a nyílásoknál. Amikor a falrakással a kijelölt házalap minden pontján — a közfalakat is beleértve — elérték a fent említett magasságot, villaháttal (a villát oldalt tartva) letisztították „megfésülték" a falfelületet kívül-belül. Ezzel a falrakás első üteme elkészült, ezután hagyták száradi a falat. A száradás időtartama az időjárás függvénye volt. Megfelelő kiszáradás után következett a sárfal rakásának második fogása, második üteme. Ennek előkészülete és technológiája hasonló volt az előzőhöz azzal a különbséggel, hogy itt állást kellett építeni a falrakó elé rakott sár, valamint falvégeknél a falrakó részére. A falrakó egyébként a falon állva (falvégeknél álláson) villánként maga előtt rakta a falat, hasonlóan az első fogáshoz. Az állás abból állt, hogy leástak a faltól bizonyos távolságra két rudat, riglit, majd keresztbe helyeztek a rúdon oszlopon egy másikat egyik végével a falra fektetve. A két rudat istránggal, lánccal vagy egyéb alkalmi kötéllel egymáshoz erősítették. A tartórudakat — oszlopokat — olyan távolságra helyezték el egymástól és a faltól, hogy a kiszemelt ólajtó vagy más eszköz végigérjen rajta, mivel rendszerint az álláshoz használandó anyag nem állandó, hanem alkalmi jellegű és mindig kevés volt belőle. Az állást egy-egy felrakott kisebb falszakasz után mindig tovább vitték, újra építették. A sárfal rakásának ebben az ütemében hagyták ki az ablakok helyét. A parapet magasság (Dorogon ablakkönyöklő) rendszerint az első fogás, falazat teteje volt. Ha elérték a megfelelő magasságot a második fogással, annak teteje egyben falegyen is volt. Ez esetben az ablaknyílásokat áthidalták és lefedték a falegyen alatt az ablakok méretétől függően. Az ablaknyílások áthidalása abból állt, hogy néhány db karvastagságnyi faragott vagy faragatlan akácfa rudat, esetleg hasábot fektettek a nyílások fölé a fal szélességének megfelelően és erre tovább rakták a sárfalat. Az ablak elhelyezésekor — annak méretétől függően — alá és köré falaztak, vagy lefaragtak a falból. A sárfalazat harmadik fogására régen ritkábban, századunk elején már egyre gyakrabban került sor. Ugyanis ezzel megnövekedett az épület belmagassága. Ez a fogás rendszerint csak 40—60 cm magas volt. Készítése az előzőekhez, de inkább a második fogáshoz hasonlóan történt. Ez esetben az ablaknyílások teteje a második fogás tetejével egyezett. A nyílások lezárásának technológiája az előzőekben elmondottakkal azonos módos történt. Volt eset, hogy — általában a háztulajdonos vagyoni helyzetétől függően — vályogból falazott boltívvel zárták le, készítették el a nyílások feletti áthidalást. Ilyenkor rendszerint a sárgerenda melletti kifalazást is (Dorogon ereszalj vagy koszorú, máshol konstrukció kifalazásának is nevezik) vályogból készítették. A sárfalnál ugyanúgy mint bármely földfal esetében törekedni kellett arra, hogy mielőbb tető alá kerüljön az elkészített falszerkezet, mert a csapadékos időjárás — ha sokáig fedetlen állt az épület — tönkre tehette az egész addigi munka eredményét. Különösen amíg nem volt kiszáradva, nyers volt a fal. A földfalú épületek falverése, rakása után a tulajdonos gondoskodott a falak csapadék elleni megvédéséről, de ha munka közben váratlan záporeső szétmosta a falat, ez a falrakókat terhelte. Ha nem tudták megvédeni az esőtől és szétfolyt a fal, külön díjazás nélkül újra készítették a vert- vagy sárfalat. A földfalak készítését nagyrészt aratás után végezték. Ennek egyik oka, hogy már volt „új törek", szalma, másrészt augusztusban, szeptemberben viszonylag kevesebb volt az esős nap. 161.
