Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 5. (Hajdúböszörmény, 1983)

TÖRTÉNELEM - Ruszoly József: Mészáros Károly és a rutén nemzetiségi törekvések 1861-ben

lesznek; a szerbek megkapják Vojvodináukat, a magyar románok kapitányságukat, a szovákok a maguk külön Districtusát, a soproni és mosonyi németek a maguk grófságát; csak az ősileg Magyarországon lakott orosz nemzet, mely a 18-ik század feléig nem kis kiváltságokat élvezett, és melynek egyháza a 14-ik századig uralkodó volt a magyar földön, minden jog nélkül marad, ha erősen egyesült erővel nem fogunk az ügyhez. Írtam én ezen ügyben, amint hihetőleg tudta van Tisztelendőséged előtt, és fáradtam sokat, fölvilágosítottam jogainkat, a metropolita, püspökeinknek választása, nemzeti gyűléseink, szóval egyházunk és nemzetiségünk érdekében, úgyhogy ezeket többé senki se vonja kétségbe, de most már a többi nemzetek példájaként kérelmet kellene beadni, és ahhoz a felhatalmazás mellőzhetetlen; oly móddal, milyennel azt a szlovákoktól volt helytartósági tanácsos Francisci, a szerbektől udvari tanácsos Sztojákovics, a románoktól Mocsonyi András kapták. Ezen fölhatalmazásnak lehető röviden kellene írva lennie, ily formán: Alulírott orosz egyházak és községek felkérik (NN) urat, hogy ő az ő nevökben a magyar orosz egyház és nemzetiség régi szabadságainak megújítását, név szerint annak úgy egyházi, mint nemzeti autonómiáját ő Felségétől az uralkodótói, császártól és királytól a maga útján kikérni szíveskedjék. Kelt város, falu sat. Az aláírások az ily oklevélen a körülmények szerint lehetnek csak templomi, vagy templomi és községi pecsétekkel megerősítve; a templomi pecsét mellett az illető lelkész és két curator, a községi pecsét mellett a bíró és két hites, az alesperesi kerület mellett az alesperes és jegyző aláírásának kell állani, úgyhogy minden főtisztelendő alesperes egyszer a templomi pecsét mellett, mint lelkész, másodszor a kerületi pecsét mellett, mint alesperes magát aláírni szíveskedjék. Hol a községek félelemből pecséteiket hozzáadni nem bátorkodnának, vagy nem adhatnák; ott az egyház aláírása elég, mert általában sem egyházunk, sem nemzetiságunk ügyének támogatására kényszeríteni senkit sem kell, mert az ügynek ártani nem fog az, ha némely egyházak magukat alá nem írják. Egyéb iránt egy levelen lehetnek aláírva több esperességek egyházai és közösségei; ha hasznosnak ismertetnék be lehet írni a felhatalmazásba: hogy ezen ügy csakis az ősi magyar alkotmánnyal összhangzólag vitessék, — szóval: a felhatalmazás tartalma és az aláírások körülmények szerint különbözők lehetnek. Ha engem érdemesít drága becsű bizodalmára, úgy szíveskedjék nekem küldeni ilyen felhatalmazást; én a felelősséget magamra veszem és megteszem a többit, ha pedig nem, úgy szíveskedjék más személynek megküldeni ugyan a féle felhatalmazást, és én szinte kötelességemnek tartom azon személyt tanácsommal, befolyásommal, tevékenységemmel, általában erőm szerint támogatni; nem kívánva egyebet, csak boldogságot azon nemzetnek, melyből én eredtem, és mely között az én gyermekeim a magosságosbéli kegyeiből élni fognak, élni kötelesek. Az ügy minden esetben igen fontos, melyet lehetőségig csendesen és mennél előbb végrehajtani szükséges; ezért kérem főtisztelendőségedet: hogy ön kerülete egyházi pecsétjeivel, aláírásaival és a lehetőségig községi pecsétekkel ellátott ily plenipotentiat nekem vagy más személynek, mely a lelkészség és nép által fölhatalmaztatik, minél előbb elküldeni. Többiben jó hajlamú feleletét várva, kérem elfogadni őszinte magas becsülésem nyilvántartását, mellyel magam aláírom. Bécsbe [n], 18/30. october 1861. Adolf Ivánovics Dobránszky m. p. Magyarország 1862. január 18. 152.