Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Sterbetz István: Megfigyelések a Suschkin lúd (Anser neglectus Suschk.) etológiájáról és ökológiájáról

Biharugra, 1951. X. 12. 8-as homogén csapatból 1 példány elejtve halastavon. Biharugra, 1961. XI. 2. A. fabalis csapatban látott és felismert magános Suschkin ludat a halastavon gyűjtöttem. Kardoskút, 1952. IV. 11. A természetvédelmi terület szikestavának szomszédságában, Füvespusztán 6 egyedből álló csapat táplálkozott az ugyanott csoportosuló A. albifronsoktól és A. erythropusoktól elkülönülten. Kardoskút, 1972. X. 30. A. albifronsok alakzatban repülő csapatában hangjával és nagyságával tűnt ki egy magános példány, amelyet elejtettem. A 9 példány méretei: Szárny 490, csőr 62, alsó csőrkáva magassága 8, csüd 85 mm. Súlya 4002 g. A feltűnően nagy testű, súlyos lúd csőrformája és a csőrgyűrű szélesen kiterjedt foltja az A. f. fabalis ^ A. f. rossicus kevert populációjából származó típusra jellemző. A még élve felvett madárnál azonban a csőrgyűrű színe élénk meggypiros volt, amely később a lúd pusztulása után fokozatosan halvány hússzínűvé változott. E — csupán vörös lába és csőrfoltja alapján Suschkin lúdnak ítélt — kardoskúti példány óta tudomásom szerint több gyűjtés, vagy megfigyelés nem történt Európában. A Suschkin lúd mozgalmának alakulását áttekintve megállapíthajtuk, hogy az a század első évtizedében a Szovjetunió erópai és Délnyugat-Ázsia sztyeppéin, valamint a kelet-magyarországi pusztákon invázió jellegű volt. A húszas évektől kezdődő visszafejlődést a harmincas évek közepén még egyszer egy kisebb méretű mozgalom szakította meg. A negyvenes évektől kezdődően egyre szórványosabbá válik, a jelenben kifejezetten ritkaság. Elmaradását többféleképpen is magyarázhatjuk. Az A. neglectust bizonyára hasonlóképpen érintette az az általános megfogyatkozás, amely a második világháború utáni években valamennyi egyéb északi vadlúdnál is feltűnően megnyilvánult. Feltétlen számolnunk kell magyar viszonylatban a megkerülés valószínűségének csökkenésével is, ha tekintetbe vesszük, hogy a két világháború időközében évente átlag 30 000 vadludat lőttek Magyarországon, amelynek cca. 50°/ o-a a Suschkin lúd hagyományos gyülekezőhelyéről, a Hortobágyról került ki (Geréby és Nikolits in Sterbetz 1967), 1945 óta ezzel szemben mindössze négyötezer körül alakul az ország vadlúdterítéke. Végül, ha helytállónak ismerjük el a taxonomiai vitákat lezáró atavisztikus színvariáció elméletét, az is elképzelhető, hogy az utóbbi évtizedekben egy ősi bélyegeket megtartó, ismeretlen fészkelőterületen elszigetelt vetési lúd populáció elöregedésének, felmorzsolódásának voltunk tanúi. A taxonomiai vizsgálatok mellett elgondolkoztatóan érdekesek a Suschkin lúd szabadtéri felismerésével foglalkozó megállapítások. E tekintetben különösen méltányolnunk kell az egykori hortobágyi vadlibavadászok észleléseit, mivel annak idején ott évről évre óriási vadlúdtömegeket figyelhettek meg, és a nagy számokra törekvő vadászteljesítmények is megkívánták az egyes fajok magatartásának, repülésmódjának, hangjának alapos ismeretét. Nagy (1906) szerint a Suschkin ludat a szabadban jellegzetes mély hangja (amelyről a népies gegelúd elnevezés is származik) árulja el. Testnagysága feltűnő, de jó fényviszonyok mellett sötét csőre alapján is felismerhető. Amíg ugyanis a „közönséges vetési ludak sárga csőrgyűrűje kedvező világítás mellett távcsővel szembetűnik, az A. neglectus csőre egyöntetűen feketének látszik, a lilásvörös gyűrű összeolvad a feketével. Chernel (1918) vasmegyei Ostfiasszonyfán 1913. jan. 13-án vetési ludak tömegéből hangja után választotta ki és lőtte meg a magános Suschkin ludat. Tarján (1926) leírásában a Suschkin lúd repülés közben is feltűnő, sötét színű, a vetési lúdnál lassabban szárnyaló vadliba. Nem jár nagyobb csapatokban, rendszerint csak 4—5 példányból álló társulásait észlelte. Ősszel is gyakran figyelt meg magános példányokat. Hangját ritkán hallatja, még ga-gaga szólama nem változik annyi vékony hanggal, mint a vetési ludaké. Szomjas László levélközlésében ugyancsak a hang alapján történő megkülönböztetést 36