Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

NÉPRAJZ — VOLKSKUNDE - Ácsné Dankó Éva: A zsákos teherhordásról és egy érdekes fajtájáról

dására. Az egyik a hátsó kerék fölött levő csomagtartó, a másik pedig az ülés előtti vázrész. Többféle csomagtartó ismeretes. Teherhordás szempontjából azok a kerékpár-csomagtartók jelentősek, amelyeket a tulajdonos maga csinált vagy csináltatott a helybeli kováccsal, lakatossal, kerékpárműszerésszel vagy éppenséggel fusizott vagy fusiztatott munkahelyén, valamilyen üzemben, gyárban, termelőszövetkezeti műhelyben. Ezek a rendszerint használt vasból készült csomagtartók nagyok, erősek, nagyobb súlyt bírnak el, mint a bolti csomagtartók. Alkalmasabbak a teher rögzítésére is. Csomagtartókon a zsákolt terhet kétféleképpen lehet elhelyezni, de mindenképpen keresztben. Ha a zsákot, akár laza, akár sűrű anyaggal töltik is meg keményre, telire, akkor hajlítatlaunl, tehermegosztás nélkül kerül keresztben a csomagtartóra. Hajdúböszörményben többször megfigyeltem, hogy így hoztak haza füvet a nyulaknak, az aprójószágnak. A zsákot degeszre tömték, nem lehetett meghajlítani. Ezért keresztbe rakták és jól odakötözték a csomagtartóra. Sárospatakon ugyanezt figyeltem meg kákával, kötőfűvel kapcsolatban. A Bodrogközből, Vajdácska tájáról, az Alsóhatárból így hozták haza kerékpáron a bodrogközi kanális partokon lekaszált értékes füvet. Túrkevén így szállították a lucernát, a lóherét, a szénát, sőt a szalmát is haza, a különböző termelőszövetkezeti üzemegységekből. A mi szempontunkból azonban fontosabb az a kerékpáron való zsákhordásmód, amikor a zsákot nem nagyon tömik meg, amikor a teher két részre osztható, amikor a zsák a kerékpáron átalvetőként elhelyezve szállítható. Ez a forma általános, a legszélesebb körben elterjedt. Különösen ott, ahol a kerékpár tömegközlekedési eszköz és egyben kedvelt munkaeszköz is lett. Ilyen terület általában az Alföld, bár a kerékpár a hegyvidékbe mélyen benyúló folyó, patakvölgyeken is elterjedt. (Viszonylag sok a kerékpár Miskolcon, Nagybányán — Baia-Mare —, Aradon stb.)

1'' Az Alföldön legtöbb kerékpár Nagykőrösön, Kecskeméten, Mezőtúron, Orosházán, Békésen, Nyíregyházán található. Ezeken a helyeken terjedt el leginkább az átalvetőként használt zsákkal való teherhordás is. Meg kell még emlékeznünk a másik kerékpáron való zsákolt teherhordási formáról is. Ha a vázra nagy kiterjedésű terhet tesznek, megesik, hogy nem tudnak felülni a kerékpárra, hanem arra kényszerülnek, hogy a kerékpárt a kormánynál fogva maguk mellett vezessék. Ha az átalvetőként használt zsákba kistérfogatú terhet tettek, fel lehet ülni a kerékpárra és úgy, kerékpározva lehet szállítani a terhet. Hajdúböszörményben ugyanúgy, mint az Újvidék melletti Futakon a hosszú vázú kerékpárokat szeretik, mert mindkét helyen a vázon való teherszállítás gyakori és kedvelt teherhordási mód. A zsákkal, mint átalvetővel, kerékpárvázon történő teherhordásnak ismeretes egy érdekes, elég gyakran előforduló formája is. Debrecenben több kerékpározni nem tudó idős nő így, a zsákot a vázra helyezve, a kerékpárt maga mellett tolva járja a piacot, a zsibogót és hordja-viszi a legkülönfélébb dolgokat. Kisvárdán ugyanezt láttam nem egy esetben. Összegezve azt állapíthatjuk meg, hogy a zsákolt teherhordás általánosan elterjedt; a zsákos teherhordás egyik fajtája, az átalvetőszerűen alkalmazott zsákolás az Alföldön helyettesíti a voltaképpeni átalvetőt és több más teherhordó eszközt. Az átalvetőként alkalmazott zsákot sok helyen kerékpárral szállítják. A kerékpár elterjedésével párhuzamosan a zsák átalvetőszerű használata is széleskörűen elterjedt. A zsákos teherhordás és ezen belül a zsák átalvetőként való használata is az egész Kárpát-medencében elterjedt, mindenütt megtalálható. JEGYZET 1 Herkely K. 1939. 43—52.; Győrffy 1. 1942. II. 247—273.; Sándor G. 1942.; K. Kovács L. 1948.; Bednarik R. 1950.; Nagy B. 1954.; Gunda B. 1955. 150—212.; Nagy J. 1957.; Vajkai A. 1959. 116—123. Jenkins G., 1962.; Jefabek R. 1964.; Moszynski K. 1967. I. 625—692.; Vakarelski Ch. 1969. 250—262.; 1971. 649—671.; Barta L. 1971.; Dias J. 316