Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Szabó V. László: Ugartyúk (Burhinus oedicnemus) a Hortobágyon

fészkelési időben teljes zavartalanságra kell törekednünk. S ez már át is vezet az utolsó fejezethez. Természetvédelmi tennivalók A HNP Kezelési Szabályzatában részletes utasításokat találunk a szikes puszta földön fészkelő, kis populációkban élő s így erősen veszélyeztetett madárfajainak védelmére. A legelő állatok biotópalakító tevékenysége ugyan nélkülözhetetlen, de ha egyes területeket nem védünk eléggé a fészkelési időben, sok kár keletkezhet. A hirtelen megiramodó juhok, kutyák által űzött állatok könynyen összetiporhatják a tojásokat, fiókákat. Nagy veszély a vetési varjú is. Az óvatos, messziről lefutó ugartyúk tojásait az alacsony, pásztázó repülésben közlekedő varjak is veszélyeztetik. Kamillaszedők zavarása is elkerülendő a fészkelőhelyeken. Apr. 15—aug. 15. között a legkedveltebb fészkelőhelyek teljes zavartalanságát biztosítani kell. így a Madarasi pusztás a Luca—Bogárzó, a Csíkos és a Szikfertő részeken. Angyalháza pusztán a Sós kút—Rétoldal, a Csikérlaponyag—Székkút és a Dóró gát—Vadállókút—Ágeri ún. Nagytelek részeket. így valószínűleg még jobban állandósulna fészkelőhelyük a zavartalan területeken s állományuk szaporodna. A HNP szigorúan védett területein a fenti biotópok védelme egyúttal a székicsértelepek, a széki lile, széki pacsirta, Angyalházán és Ágotán pedig a túzok fokozottabb védelmét is jelenti. Összefoglalás Az ugartyúk hortobágyi előfordulásáról 1940-ig alig van néhány vonulási adat (Udvardy, 1941). Dr. Radónak köszönhetjük (in verb.) az első biztos vonulási adatokat az 50—60-as évek fordulóján. Az első fészkelést is az ő irányításával bizonyította be 1963-ban Kapocsy (1963, 1970). Fészkelőhelyei, fészkelési adatai I. Angyalháza—Szelencés puszta. A Hortobágy délkeleti nagykiterjedésű pusztája. 1963-ban itt bizonyosodott be költése. Jelenleg 2—3 pár fészkel itt. Fontos átvonuló terület. II. Kunmadarasi—Nagyiváni puszta. A Hortobágy délnyugati, értékes pusztaegysége. 1966 az első fészkelési év (W. Berger—Győry—Szabó). 1969-ben Radó—Győry—dr. Lucas Hoffmann— dr. W. Helfer—Szabó figyeltek meg egy fészkelő párt. Ezután rendszeres fészkelésüket Szabó évenként regisztrálta. Nagyiván körül több új fészkelőhelyen jelent meg. Jelenleg 3—4 pár fészkel. III. Ágota puszta. A Hortobágy legdélibb pusztája. 1974-től 3 pár fészkelése bizonyított (Aradi—

Endes—Szabó—Kovács). A Hortobágy jelenlegi ugartyúkállománya tehát mintegy 10 pár. Fészkelőterületük nagyrészt a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) szigorúan védett területére esik. A fészkelőhelyeket térkép szemlélteti. Fészkelő biotópja Fészkelőhelye a szikpadka alatti kopár sziklejtős, szikfokon van. Az Artemisio-Festucetum lepusztuló, Ceratodon purpureus mohával borított állománya a jellemző növénypusztulás. A biotóp a kopár Camphorosmás, kamillás pusztuló szikpadkamaradványoktól egészen a legmélyebb Puccinellietum kiégett, repedezett biotópjáig terjed. 26