Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 4. (Hajdúböszörmény, 1980)

TERMÉSZETTUDOMÁNY — NATURWISSENSCHAFTEN - Szabó V. László: Ugartyúk (Burhinus oedicnemus) a Hortobágyon

lágát is ismerteti, de az ugartyúkról nem tesz említést. Cserebökény egyébként Szarvas és Szentes között terül el, Hódmezővásárhelytől messze északra. Sterbetz szerint „Kardoskúton birkarágta, szikes legelőn 1965—1968—1969— 1970-ben 1—1 pár költött". Ez a terület már szintén a szolonyec szikes puszták közé tartozik. Maga a kardoskúti rezervátum jelenlegi területe azonban sem ugartyúk, sem székicsér vagy széki pacsirta fészkelésére nem alkalmas. A tiszántúli szolonyec szikespusztai fészkelésről legtöbbet dr. Bod Péter Szentes környéki kutatásai adnak (in litt.). Szentes környékéről már Petényi is említi, hogy itt a nép „nagyobb czankócsirkének" nevezi. Szentestől DK-re a Lapistó—Fertő határrész szikes legelőin 1968 óta 7 fészekalját ill. költését kísérte figyelemmel. Csakis második (VII.) fészkelést tapasztalt! Miután a tavaszi mélyen elöntött terület kiszárad, vaksziken, szikes laposon, szikpadon költöttek másodszor. A biotópot a Hortobágyhoz hasonlónak véli. Végeredményben tehát a hortobágyi és a régebbi sárréti fészkelési viszonyok új biotópot jelentenek a hazai ugartyúk fészkelőhelyek között. Európai viszonylatban a spanyol folyódelták (marismas), és főleg a görög Axios Aliakmon deltavidék biotópjaival rokon. Sós, agyagos talaj, nagy repedésekkel, felcserepedett felszínnel, ahol rövidujjú pacsirta, székicsér, székilile, parlagi pityer, bíbic költőtársai. A kazahsztáni fészkelőhelyek egyik típusa szintén rokon vonásokat mutat. (Mountfort, 1958. Makatsch 1963. Dolgusin 1962) Megtelepedése Az eddigi adatok alapján el kell fogadnunk, hogy az ugartyúk a Hortobágyon igen későn, csak az 50-es, 60-as évektől kezdve fészkel. Első bizonyított fészekalja 1963. Nem valószínű, hogy ezt az aránylag nagy madarat elnézték volna a régi vadászok, ornitológusok. (Megjegyzem, hogy Radó is augusztusi kacsázás idején figyelt fel rá mint fészkelőre!) Még fontosabb bizonyítéknak tartom, hogy a pusztán legeltető pásztorok egyáltalán nem ismerik. Angyalházán pl. B. Nagy Imre 70 éves juhász, aki évtizedeket töltött a pusztán, igen jó madárismeretről tett tanúságot. A széki céla (székicsér), sziken guruló (széki lile), tőcsmadár (goda) jó ismerősei, de az ugartyúkot csak 1972-ben látta először s ekkor talált fiókáit túzoknak vélte. A madarasi pusztán Eszenyi Sándor öreg juhász hasonlóan csak tőlem hallotta az ugartyúk nevet, miután 1969-ben találta fiókáit. Ágota pusztán se tudnak róla a pásztorok. Angyalháza első megtelepedési helye. Valószínűleg már néhány évvel 1963 előtt is fészkelt itt. A madarasi pusztán 1966 első bizonyított fészkelése. Előtte biztos, hogy nem költött itt, mert 1959—65 között alaposan kutattam a Calandrellás szikeseket. Már előtte is gyakran látogatták a Madarasi pusztát ornitológusok, geológusok, de ugartyúkról semmi adat. Ágota pusztán 1974-ben találtuk, valószínűleg már előbb is költött. Honnan telepedtek át a Hortobágyra, vetődik fel a kérdés? Udvardy a hajdúsági, nyírségi homokon gyanítja fészkelve (Aradi adatai alapján az előbbi bizonyítottnak vehető). Esetleg a Tisza menti homokos, szélbarázdás övzátonytáj csendes legelőin, szőllőiben, pariagain, akácosok tisztásain sejthetjük még. Lehet azonban, hogy Kárpáton túli (Ukrajna?) populációk, melyeknek vonulási útja a Hortobágy, vertek itt gyökeret? Egyelőre nyitott kérdés mind a három. Mindenesetre a homoki legelők feltörése, beerdősítése mint taszító hatás, a Hortobágyon pedig az egyre szaporodó felhagyott legelő mint szívóhatás jöhet számításba. Nagyon elgondolkodtatok Bod (in. litt.) megfigyelései: ,,A szikes legelő tavasszal jórészt víz alatt van. Erősebben csapadékos tavasz, nyárelő esetén költését egyáltalán nem találtam, mérsékelten csapadékos tavasz után fészekalja szikpadon, szárazabb tavasz és nyáron laposon, vaksziken található. Csak második költését találtam. A kiégett, rövidfűvű száraz legelőn az ugartyúkok az 22