Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)

Fintha István: A rétisas a Hortobágyon

száradt akác) a déli szélén álló nyári gulyásszállás épülete miatt nem vonzza őket. Kerülik ugyanis a házat, melyről sosem tudni, hogy mikor rejt embert. Igen ritkán láttam ezért ide rétisast beszállni (mindössze 1—2 alkalommal), de ezek is csak úgy ültek le az erdőcske legészakibb fáira, hogy az egész napot a közelben töltve láthatták, hogy a kunyhó környékén semmi nem mozdult. Mindezek ellenére Radó 1966 telén a Papegyházi erdőben 30 db-ról ad hírt. (Vide: Sterbetz, 1971.) Ezt az adatot nemcsak a fentiek után tartom különösnek, hanem azért is, mivel az erősen pusztuló fákon már abban az időben is aligha akadt ennyi sas részére éjszakázásra alkalmas ág. Bár megfigyeléseim erre is irányultak, mégsem találtam rendszert sem a fiatalok és az öregek közötti arányban, sem az érkezés és a távozás ezt illető sorrendjében. A feljegyzésekből annyi azonban kitűnik, hogy az utóbbi időkben az öregek száma növekedett. Feltehető, hogy ennek oka a szaporulat rendszeres elmaradása, vagy a minimumra való csökkenése. Ezt pedig — mint mondtuk — az élőhelyek fogyásával, a megfelelő táplálék gyakori hiányával magyarázhatjuk, s emellett főképp a kemikáliák terjedésének rovására írhatjuk. Az őszi átmeneti felszaporodáshoz hasonlóan márciusban ismét tetőzik számuk. Az elköltözők távozta után áprilisig, sőt április végéig is kitart 2—3 példány, elsősorban fiatalok, vagy meddő, ill. pár nélkül maradt öregek. A rétisas évszakos mozgalmait természetszerűleg jelentősen befolyásolja az időjárási helyzet alakulása is. Dacára minden ellenkező adatnak, a rétisas a Hortobágy térségében emberemlékezet óta nem költ. Az erről szóló adatok nem bizonyíthatók, vagy épp hamisak. Csak a közelmúltban figyeltük meg két fészkelési kísérletét. Először 1972 januárjában épített fészket az Ohati erdő északkeleti sarka közelében egy tiszta fehér farkú öreg és egy tarka farkú fiatalabb egyedből álló pár, kb. 14 méter magasra, tölgyfa tetejébe. Utoljára március 5-én láttuk őket a fészeknél, 10-én pedig már csak hűlt helyüket leltük. Az erdőben ez időben nem folyt semmiféle zavaró tevékenység. A második alkalommal 1974 februárjának második hetében foglalta el a fészket egy fehér farkú vén s egy jóval fiatalabb, mely más színezetű volt, mint az előző pár fiatalabbja. Rendszeresen ülték a fészket február 22-ig. Február 23-án a Hortobágyi Állami Gazdaság az erdőben haj tó vadászatot rendezett fácánra — a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóságának többszöri nyomatékos szóbeli és írásbeli tiltakozása ellenére, fészken ülő rétisas közvetlen közelében, természetvédelmi területen! A rendkívül zavaró megmozdulás (a hajtók erős zaja, a nagy mozgás, a tartós lövöldözés stb.) miatt a saspár elhagyta a fészket, ill. a területet. Március 8. és 11. között egyszer még visszatértek, de a félbeszakított költés már nem folytatódott. Megjelenésüket 1975-ben az erdő eddigieknél is nagyobb mérvű zavartsága * (vadászatok és a velük kapcsolatos tevékenység) miatt hiába vártuk. A továbbiakban a hozzáférhető irodalmi adatok kiegészítése valamint folytatása céljából a hortobágyi rétisas előfordulásokról szóló anyagom adom közre. Azt hiszem, hogy a korábbi évek kis számú előfordulásokról tanúsító adatai csak az igen szórványos megfigyelések miatt mutatják a mainál jóval gyérebbnek a mennyiségi viszonyokat. A saját jegyzeteimet kiegészítő megfigyelések átengedéséért meleg köszönetet mondok Szabó László természetvédelmi felügyelő, Aradi Csaba egyetemi tanársegéd és Szalontay Árpád természetvédelmi őr munkatársaimnak, akik közreműködésével a következő listát csaknem a teljesség igényével állíthattam össze. 22