Nyakas Miklós szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 3. (Hajdúböszörmény, 1977)
Nagy Sándor: A tiszacsegei Nagymajor
augusztus 28-án a tiszacsegei iskolaszék azt jelentette a tanfelügyelőnek, hogy a tanító katonai szolgálata miatt a tanévet húsz tanítási nappal meg kellett hoszszabbítani. Ha a tanítót újra behívják, az elmaradás nem lesz pótolható, „pedig ezen a tanyán, amely Hajdúvármegyének analfabéta melegágya volt húsz éven keresztül, különösen kívánatos volna, hogy az oktatás, de a felnőttek oktatása is zavartalanul follyék." 1 2 Az iskolaszék jelentésének azonban nem volt eredménye. A tanítót folyton behívták s emiatt — 1943. augusztus 24-én öt szülő aláírásával a tanfelügyelőhöz küldött kérvényből kitűnően — a nagymajori gyerekek az 1942—43. tanévet elvesztették. A szülők arra kérték a tanfelügyelőt, hogy az akkor is katonai szolgálatot teljesítő tanítót mentesse fel, vagy küldjön helyettest. Ha pedig sem egyik, sem másik nem lehetséges, kötelezze a gazdaságot, hogy a gyermekeket naponta megfelelő jármüvei szállíttassa be Tiszacsegére az iskolába. A gyermekeik sorsáért aggódó szülők azonban erre a kérvényre soha sem kaptak választ, a tanfelügyelőségen ráírták: „mint teljesíthetetlen tudomásul" és betették az irattárba. 1 3 Az 1936-ban újra megindult tanítás tehát nem járt az írástudatlanság megszüntetésével s 1916-tól 1945-ig állandóan nőtt Nagymajorban az analfabéták száma. Ami a birtokot illeti, a báró miskolci ügyvédjének 1894. június 17-én Rosinger Lajoshoz írt leveléből az tűnik ki, hogy egy ököristálló leégett és a biztosító intézet 1700 forint kártérítést fizetett a bérlőnek, mivel a haszonbérleti szerződés értelmében ő volt köteles az épületet a saját költségén biztosítani.A helyreállítási munkák költségvetése azonban ezt az összeget meghaladta s a báró az egységárakat és a munkáért felszámított összeget túlzottnak találta. Felhívta ezért a bérlőt, hogy készíttessen 1700 forintot meg nem haladó tervet és költségvetést. „A tervezet elkészítésével s... a helyi viszonyoknak,... a szükségletnek megfelelő építkezés keresztül vitelével Csegén vagy környékén levő egyszerűbb és szerényebb igényű iparos is megbízható" — írta az ügyvéd. De arra is felhívta a bérlőt, hogy „amennyiben a leégett épületnek jelenlegi állapotjábani továbbrai meghagyása a falazat teljes megromlását s a felépítmény többi részeinek is pusztulását idézi elő,... az építkezés foganatosítása iránt a szerződés 8. pontja rendelkezéséhez képest mielőbb" intézkedjék. 1 4 A szerződésnek ez a pontja azonban ilyen rendelkezést nem tartalmazott, hanem azt írta elő, hogy ha a biztosító intézet által fizetendő összegből a báró által is elfogadott helyreállítási tervet nem lehet megvalósítani, úgy a különbözetet ő fedezi. Most viszont nem akart semmit sem vállalni, hanem az 1700 forintból kívánta a helyreállítás megoldását. Nem lehet tudni, hogyan végződött a báró és a bérlő közötti vita, az azonban bizonyos, Vay Béla mindent elkövetett, hogy a tűzeset miatt őt semmiféle költség ne terhelje. Bár az 1890-ben megkötött haszonbérleti szerződés hatálya csak 1906ban járt le, 1902. június 9-én báró Vay Béla és Rosinger Lajos, akkor már debreceni lakos és háztulajdonos, újabb haszonbérleti szerződést kötöttek 1906tól 1921-ig terjedő további 15 évre. A bérleti feltételeket ekkor már 30 pontra bővítették s leglényegesebb kikötés az évi bérnek az addigi 22 000 osztrák értékű forintról, ami ekkor 44 000 koronának felelt meg, 52 000 koronára történt felemelése volt s ezt az összeget kellett a bérlőnek fizetnie már 1902. április 24-től kezdődően. A korábbi szerződésben is kikötötte a báró, hogy az in12 Uo. 13 Uo. 14 A levél másolata szerző birtokában. 162'
