Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)
alább a végrehajtásokat igyekezett elkerülni. Ez ügyben levélben is megkereste Eötvös Miklóst, aki azonban csak azzal a tanáccsal tudott szolgálni, hogy a földesúr a „nyavalyások" dolgát felsőbb szerveknél próbálja elintézni.' 1 A káptalan valóban így járt el, a Helytartótanácstól kérte Polgár portaszámának csökkentését, megtoldván kívánságát még azzal is, hogy a várost Szabolcs megyétől Borsodba helyezzék át. 7 2 E kérelem — amely eddig még nem bukkant elő — a földesúr szándékát mindennél jobban megvilágítja. Az új telepítés feletti haszonvételben semmilyen körülmények között nem óhajtott a vármegyével osztozkodni, s ezt úgy látta legcélszerűbbnek elérni, ha ezt a lehetőséget kizárja. A káptalan tulajdonképpen preventív védekezést hajtott végre (legalábbis nem találkoztunk azzal, hogy a megye kísérletet tett volna Polgár megterhelésére), hiszen a Borsodhoz való csatolás Szabolcs megye minden későbbi támadásának elejét vehette volna. Számításba kell vennünk azt is, hogy így a polgári és a szentmargitai birtoktest igazgatása egyszerűbbé válhatott. A portaszám csökkentése azonban egyelőre fontosabbnak: bizonyult, s a káptalan emberei — Bécsben és Pozsonyban — főleg ezt sürgették. Az 1730. április 17-én kelt helytartótanácsi leirat már kilátásba helyezte a portaszám csökkentését, s azt összeírás végrehajtásához kötötte. 7 3 A conscriptiót 1732-ben valóban végre is hajtották, s ennek eredményeként Polgár portaszámát valóban le is szállították, s azt 1 l/2-ben állapították meg. így a polgáriak az 1732/33-as évtől kezdve a nagyváradi hadipénztárba csak 683 forint és 14 krajcárt fizettek, ami pontosan a fele volt a régebbi összegnek. 7 4 Az 1732-es összeírás hitelessége azonban messze áll a valóságtól (különösen az állatállomány összeírásánál lehet nagy eltitkolásokat kimatatni), s e tény különösen az 1743-ban készült földesúri összeírás adatainál válik nyilvánvalóvá. 7 5 A szabolcsi nemesség természetesen nagyon rossz néven vette az egri káptalan eljárását Polgár hovatartozandósága kérdésében. A káptalan ?ma érveivel szemben — hogy Polgár (Ulászló alatt) egyszer már Borsodhoz tartozott, s hogy a XVI. század folyamán több ízben is kivették (ingyenmunka terén) a megye fennhatósága alól, hivatkoztak arra, hogy a legrégibb összeírások tanúsága szerint is Polgár mindig a vármegyéhez tartozott, s ha a káptalan érvelése igazat nyer, akkor a jogot és ésszerűséget csúfolják meg. Bár a XVII. század folyamán Polgár a hajdúvárosok sorába tartozott, az 1715-ös országgyűlési törvénycikk egyértelműen Szabolcshoz csatolta — érveltek. 7 6 Eleinte úgy tűnt, hogy a káptalan bizonyul erősebbnek; 1732-ben a Helytartótanács úgy rendelkezett, hogy a város Borsodhoz tartozzon. 7 7 Szabolcs természetesen ez ellen tiltakozott, s ez nem is volt eredménytelen. 1738-ban Szabolcs megye javára fordulat következett be, III. Károly ugyanis jogosnak ismerte el Szabolcs sérelmét, s elrendelte, hogy Polgárt továbbra is Szabolcshoz számítsák. 7 8 Az eredmény a vármegyét további aktivitásra késztette! Ez két síkon is jelentkezett; egyrészt igyekezett a várost katonai beszállásolásokkal minél jobban megterhelni, másrészt kísérletet tett arra, hogy azon minél nagyobb összegű háziadót hajtson be. Mindjárt 1738-ban a mezővárosba katonaság érkezett — ,,az mint hallyuk Tekintetes Nemes Szabolcs Vármegye rendelésébül" — írták a jobbágyok földesuruknak. 7 9 A jobbágyoknak szénát, húst, kenyeret, abrakot kellett adni, és szekereket előállítani. ,,A német szavából is kitetszett, hogy őköt úgy igazgatták ide, hogy tizenkét 82
