Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Nyakas Miklós: Polgár mezőváros különös jogállása a XVIII. században (a separata porta)

ben panaszkodott a vármegye azért is, hogy Ladány, Nádudvar, Kaba, Szoboszló, Polgári stb. harmincadját és ingyen munkáját nem a vármegyének, hanem az erdélyi fejedelemnek teljesíti."

7 A fenti szolgáltatások kimondottan jobbágyi természetűek voltak, mint ahogyan a felsorolt helyek többsége valóban jobbágylakta hely is; kivéve Szoboszlót és Polgárt, amelyről minden kétséget kizáróan tudjuk, hogy a kérdéses időben a hajdúk kezében volt, sőt Szoboszlót Bocskai István külön privilegiális levéllel adományozta lovashajdúinak. Még ha feltételezzük is, hogy Szabolcs a hajdúkat akarta volna jobbágyi szolgáltatásokra kényszeríteni, e feltevést rögtön el kell ejtenünk, mert a felsorolásból a többi hajdútelepülés hiányzik. így tehát arra kell gondolnunk, hogy Polgáron és Szoboszlón a hajdú közösség mellett iobbágyközösség is élt, amelyet a vármegye szolgáltatások szempontjából is számon tartott. Szendrey István Hajdúszoboszló esetében határozottan állítja, hogy ott a jobbágyközösség végig a XVII. század folyamán — külön bíróval az élén — megmaradt.

2

8 Ugyanezt a jelenséget kell feltennünk Kaba esetében is, hiszen ugyanabban az évben (1613) arról értesülünk, hogy ott hajdúk laknak, illetve arról, hogy a kabaiak jobbágyi szolgálataikat az erdélyi fejedelemnek teljesítik. Szentmargitán a jobbágyközösség megléte 1627-ig mutatható ki. Az egri káptalan ekkortájt indított pert Rákóczi György ellen, mert szentmargitai jobbágyait befogadta. A falut 1627-ben még lakták, mert ebben az esztendőben a jobbágyok még megtagadták a dézsmafizetést, de 1631-ben azt már elpusztultnak, „desertának" jelölték.

2

9 A hajdúk között élő jobbágyokról egyébként a polgáriak híres, 1643. évi statutuma is tud, s szabályozták azt is, hogy a jobbágyok mivel tartoznak a hajdúváros communitásának.

5

0 A jobbágy- és hajdúközösség egymás mellett élése éppen nem új a történeti irodalomban, hiszen a magánföldesúri hajdútelepeken, így pl. Szentmihály esetében részletesen is szabályozták a két közösség egymás mellett élését.

3

1 A nagy hajdútelepeken azonban ez a jelenség mindeddig ismeretlen volt, s így a fenti problémafelvetés további kutatásra érdemes téma. Annyi mindenesetre bizonyosnak látszik, hogy a nagy hajdúvárosok jobbágynépességét nem lehet egyszerűen a hajdúk közé való szökéssel magyarázni, s el kell vetnünk azt a feltevést is, hogy a továbbélő jobbágy népesség a hajdúközösség teljes jogú tagjává lett volna, hiszen mint láthattuk, azok továbbra is jobbágyi szolgálatokat teljesítettek. A kérdés további vizsgálata olyan bonyolult problémakört eredményezne, amely e dolgozatnak már nem lehet feladata. A hajdúk letelepedése azonban nemcsak a földesúri fennhatóságot szüntette meg, hanem elvágta a Szabolcs vármegyéhez kötődő szálakat is. Forgách Zsigmond kassai főkapitány 1613-as instructiói szerint a hajdúvárosok közvetlenül a felső-magyarországi főkapitány fennhatósága alá tartoztak,

3

2 s így Polgár és Szentmargita — a többi haidúvárossal egyetemben — kikerült a nemesi vármegye jogköre alól. Szabolcs természetesen ez ellen tiltakozott, s minden igyekezetével azon volt, hogy a hajdúvárosok újra a vármegye fennhatósága alá tartozzanak. 1618-ban úgy tűnt, hogy küzdelme eredménnyel zárul, hiszen az országgyűlés elekor úgy rendelkezett, hogy a hajdúkatonák ,,a többi nemesek módjára vármegyei joghatóság és bíráskodás alatt álljanak."

3

3 E fenti törvénycikk azonban gyakorlatilag sohasem lépett életbe. A város kikerülése Szabolcs joghatósága alól rendkívül 74