Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Bencsik János: Gazdálkodás Kecskéspusztán, Kisújszállás külső legelőjén

be a fölös számú állat után a redemptorok egyszeri bért, az irredemptorok kétszeri bért fizettek. 1861-es gazdasági évben így alakult a legeltetés: az osztatlan állapotban lévő közlegelő területe 15 517 kh volt, erre esett a 25 441 Ft redepciós kulcs. Mivel minden háromforintos földre hajthattak egy számos állatot, így a saját legelőre 8480 db számosállatot verhettek. Ez után nem fizettek árendát a tulajdonosok. A bérelt Bokros pusztára a fölös számú 1000 db marhát hajtották, tehát a bérlet összegét e marhák tulajdonosaira vetették szét a már írt 2:1 arányban. Itt jegyezhetjük meg, hogy a birtoktalanok a bérelt legelőre hajthattak nagy állatokat (szarvasmarha, ló), de e jogaikat is oly módon korlátozták, hogy elsősorban azoknak biztosították ezt a lehetőséget, akik nagyobb részt vállalhattak a közterhekből.'

9 A távolabbi pusztákra pusztagazdát (e hivatalról részletesen szólunk a Kecskésen folyó gazdálkodás tárgyalásakor) állított a közbirtokosság, hogy az ügyeljen a pásztorokra, a legeltetés rendjére, a szabálytalanságokat meggátolja. A külső pusztákon szigorúan tilalmazták a heverletést (az igás állatok magánlegeltetése) és az idegenek legeltetését.

8

0 A pusztagazda irányította a szubárendális viszonyt is, olyan esetekben, mint a Kecskésen a szántást-vetést,.

8

1 A kisújszállási birtokosság által bérelt idegen legelőkön a szilaj, majd félszilaj gulyák és ménesek legeltek, ezért az ismert néprajzi felosztás, kategorizálás alapján ezek külső legelőknek minősültek.

8

2 A város határában lévő legelők javarészt (amint már írtuk) a kezes és igás állatok részére szolgáltak legelőül, csupán a Berettyó mellékén, nádas, mocsaras rétjein voltak meddő juhnyájak és szilaj kondák.

K

! Az árvízmentesítést követő szántóföldi művelés térhódítása, a tagosítás mindinkább átalakította a legeltetés eddigi szerkezetét, amely folyamat egybeesett az 1862-ben megvásárolt, majd 1867-ben saját kezelésbe vett Kecskés és Tiszaköze puszták legeltetésbe való bekapcsolásával. Ez, mármint a tiszacsegei birtok megvásárlása azt eredményezte, hogy ettől kezdve nem változott a külső pusztája Kisújszállásnak, állandósultak az optimális feltételek. Ez egyaránt kedvezett az extenzív állattartásnak, de biztos alapot nyújtott a város határhasználatának módosításához is. így 1883/84-ben sor kerülhetett a közlegelők felosztására, s e területen is a szántóföldi művelés honosodott meg.

8

4 Ezáltal a város határának mindössze 12%-a maradt legelő és rét a múlt század végére, ahol az állatállomány 10:edéke lelhetett megélhetéséhez szükséges mezőt. Ez a terület a fejős tehenek és a csürhék számára is alig elegendő. E gazdasági folyamat kedvezően érintette a nagyállattartást, de elsorvasztotta a juhtenyésztést. Módosította a külterjes állattartás rendjét is. Eddig a külső legelőkön egységes gulyák és ménesek legeltek, ettől kezdve az állatok nemre és korra elkülönített gulyákban, csordákban voltak. így tinógulya, ökörgulya, anyagulya járt Kecskésre. Külön tenyésztési célt szolgáló arany gulyát (törzs) is állított a közbirtokosság a csegei birtokra. 244