Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Novák László: Hajdúböszörmény telek- és településrendszere
sultak a ház és telek, azaz a porta fogalmával, s a határbeli telephelyek kiépülésével pedig a tanya név jelzi általánosan az emberi megtelepülés helyét a határbeli földön, a tanyatelken. Ma a porta jelenti a belső, valamint a határbeli telket (tanyasi porta) egyaránt. 1 2'* A kutatásunk során telek névvel illettük mind a ház és telek együttesét (mint belső telket), mind a kertet, mind a határbeli szállásokat, tanyákat. Ezek együttes vizsgálata tette lehetővé az egész telekrendszer egységének megragadását, funkcionális kapcsolatrendszerük vázolását. A telepítés idején minden hajdú házat kapott Böszörményben. Ez a belső telek képezte birtokának alapját. Ehhez szervesen tartozott a belsőség, a város peremét övező kertségben lévő kert. A belső házastelek (mint lakóhely) és a kertségi telek (mint a belsőségi porta gazdasági udvara) funkció egészében kiegészítették egymást: együttesen gazdasági központot alkottak. Ehhez a gazdasági együtteshez tartoznak a határ különböző területén lévő munkahelyek (szőlőskert, szántó, legelő stb.), kisebb üzemhelyek (pl. jószágtartó szállás). E munka és üzemhely együttes irányítóközpontja a funkciójában megosztott belső telek volt, s ahhoz szervesen hozzátartozott gazdasági udvar, az üzemhely, az ún. ólaskert. A XVIII. század közepétől a törzsökös hajdúk is fokozatosan a kertségbe költöztek, azaz a mezőgazdasági üzemhelyet jelentő udvarban felépült a lakóház, így létrejött az egységes irányítóközpontú belsőtelek. Ez a folyamat az ún. kétbeltelkűséget felszámolva kialakította az egybeltelkűséget. Erre az időszakra esik a mezőgazdasági termelés intenziválódása : a gabonakonjunktúra megnövelte a szántóföldi termelés jelentőségét, s ennek következtében az intenzívebb állattenyésztés is előtérbe került. Mindezen tényezők hatására a telekszervezet gazdasági súlypontja a korábban megosztott funkciójú kettős beltelekről kitolódott a határbeli munkahelyekre (a határ szántóföldi művelésre alkalmasabb területeire), illetve mezőgazdasági üzemhelyekre (a szállástanyákra). Az egybeltelkűsödéssel együtt tehát tendenciaként érvényesült a soktelkűség kifejlődése is. Ahhoz azonban, hogy a határbeli üzemhelyek gazdasági szerepe megnövekedjen, szükséges volt a határ különböző területeinek (a privilégiális és a praediális földeknek) a hajdú telekszervezetbe kerülésére, valamint a város gazdasági irányítószerepének megszüntetésére. Mindezek a XIX. század második felében megvalósultak. A tagosítás befejezésével (1890-ig) felosztották az örökös földeket, az egyes gazdák összevontan kapták meg birtokukat, s a város gazdasági irányítása helyett a közbirtokosság vette át a mezőgazdálkodás irányítását. A birtoklás és használat tekintetében szabaddá vált határbeli munkahelyen sorra lehetett a már meglévő mezőgazdasági üzemhelyek mellett az újabb termelési központokat létesíteni. A tagosítást követő időszakban nagymérvű differenciálódás következett a telekrendszerben: a határbeli munkahelyen létrejött tanya nemcsak mint termelési üzemhely működött, hanem sok esetben a tanyatelken a lakóházat is felépítették. így újra kialakult a lakóhely és munkahely szerves egysége. Azonban — mint részletesen taglaltuk — továbbra is fennmaradt a városi belső telekkel a kapcsolat, tehát funkcionálisan a telekrendszer több típusa jött létre (pl. határbeli üzemhely, ill. termelési központ nélkül álló belső telek, tavasztól őszig tanyán élő gazdák telekrendszere stb.). A telekrendszerben 1945 után következett alapvető változás. A nagybirtok felszámolásával a föld nélküli réteg is földhöz jutott, s a földhöz jut207
