Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)
Gunda Béla: Ösi gyűjtögető tevékenység a mocsárvilágban
kott tojás márciusig elállt. Említsük még meg — a fentieket kiegészítve — a tojásgyűjtést és fogyasztást az aleutoktól, a különböző szamojéd törzsektől (rénszarvas- és vadlibazsírban a záp tojásokat is megsütik), dolgánoktól. 3 8 A vízimadarak számára gyakran mesterséges odúkat is helyeznek a fákra, hogy abba rakják le tojásaikat. Abból azután könnyen elszedhetők. Ilyen fészekodúkat ismerünk a svédektől, norvégektől, észtektől, finnektől, lappoktól, Karjaiából, a zürjénektől és az obi ugoroktól. 3 9 Linnus F.-nek az a véleménye, hogy a vízimadarak részére kirakott mesterséges fészekodúk a primitív gyűjtögető gazdálkodástól előrehaladást jelentenek a házv tartás részben termelő fokozata felé. 4 0 Valószínű, hogy ezek az odúk korábban nagyobb területen el voltak terjedve, mint napjainkban. 4 1 A finnugor népeknél a fészekodúk neve (norvég-lapp vuovddâ, finn uuttu) a finnugor időszakból származik (vö. osztyák (önat 'faodú, vízimadár fészke az odvas fában'). 4 2 Ezt a megállapítást azonban Linnus F. kétkedéssel fogadja, mert az uuttu eredeti jelentése természetes faodú.' 3 Ha bizonytalan is az etymológiai vizsgálatok eredménye a fészekodúk széles körű földrajzi elterjedése ősiségüket bizonyítja. Linnus F. a különböző népeknél előforduló fészekodúkat egymástól független találmánynak tartja. Mindazokon a területeken készíthetett ilyeneket az ember, ahol ehhez a természeti adottságok megvoltak. Az újabb időben azonban — különösen a modernebb, deszkából készült formák — kölcsönzések útján is terjedhettek. Formai szempontból fejlődésük balti-skandináv területen hasonló az eredetileg fatörzsből készült méhköpük fejlődéséhez.'"' Térjünk még vissza a vadmadarak tojásának hazai gyűjtéséhez. A fentiekből nyilvánvalóan kitűnik, hogy hazánkban a mocsaras, vadvizes területeken a vízimadarak (bíbic, vadkacsa, szárcsa stb.) tojásának gyűjtése nem volt jelentéktelen gyűjtögető tevékenység. A múlt század végén a tojásgyűjtők jórészt pákászkodó emberek voltak, akik a tojásgyűjtés idényjellegű (április—május) munkája mellett halásztak, csikásztak, vadásztak, összeszedték a vadmadarak tollát, fogták a teknősbékát, a piócát. Mindezzel a tevékenységgel együtt a tojásgyűjtés is a természethez való alkalmazkodásnak, a természeti adottságok kihasználásának, a madárvilág ismeretének magas fokáról tanúskodik. A tojásgyűjtést lényegében az öcológiai viszonyok szabták meg. A mocsarak, tavak lecsapolásával, a folyók szabályozásával a vízimadarak száma jelentékenyen csökkent, s ezzel a tojásgyűjtés lehetőségei is megszűntek, illetve erősen korlátozódtak. Gyakorlatilag a népi táplálkozásban a vízimadarak tojásának ma már jelentősége nincs. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy — elsősorban a vadkacsa tojását — a falusi nép házi kacsával, kotlóval igyekezett kiköltetni, s a kikelt fiókákat pedig felnevelni. ..Kísérleteztek" a hattyú, vadliba, fogoly, fürj tojásának kiköltetésével is. Ebben a nép domesztikációs hajlamának, törekvésének a megnyilatkozását kell látnunk. Az ilyen jelenségekre a domesztikációval foglalkozó etnológusoknak is figyelmet kell fordítani. Nincs néprajzi jelentősége a gyermekek, suhancok fészekrabló tevékenységének sem. A fenti néprajzi analógiák minden további nélkül bizonyítják, hogy népünk körében ősi tevékenység a vízimadarak tojásának gyűjtése. Az etymológiai vizsgálatok eredményei is megerősítik ezt a véleményt. Mony 174
