Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 2. (Hajdúböszörmény, 1975)

Fintha István: Madárcönológiai vizsgálatok a Hortobágyon. A Meggyes-erdő

zett átvonulókról, kóborlókról, telelőkről, tehát azokról a speciesekről, melyek itt nem költenek, csak „tartózkodnak". A fajlistákat a legutóbbi Nomenclator (Keve, 1960.) rendszere alapján állítottam össze. A faunatípus meghatározásánál Voous (1960.) munkája adott segítséget. A rövidítések jelentése a következő: Arkt.: arktikus; Eth.: etiópiai; Eu.: európai; Eu-turk.: euro-turkesztáni; Hol.: holarktikus; Ind-afr.: indo-afrikai; K.: kínai; Kozm.: kozmopolita; Med.: mediterrán; Óvil.: óvilági; Pal.: palearktikus; Pal-xerom.: paleo-xeromontán; Szib.: szibériai; Turkmed. : turko-mediterrán. A költő fajok mennyiségének megállapításánál az 1972. évi fészkek számát vettem alapul. A kvantitatív viszonyokat táblázatban, az összehasonlíthatóság érdekében a fészkek összege alapján számított dominanciaérték (D %) formájában mutatom be. Az egyes fajok költőhely-szintek szerinti elhelyezkedését a következő módon jeleztem: a: koronaszint d: gyepszint b: fatörzs-szint e: odúszint c: cserjeszint f : emberi építmény adta hely. Feltüntettem a táplálkozási típust, azaz az életformát is. Rövidítéseinek jelentése: C-carnivora; H-herbivora; O-omnivora. A fajonkénti egyedsűrűséget a fészkelőknél nem láttam célszerűnek megadni, mivel a madarak települése (főleg a kolóniaképzők miatt) nagyon rossz diszperziót mutat. Ez ilyen kis, szigetszerű biotópban félrevezető eredményekhez vezetne. Súlydominanciát, produkciót számítani sem tartottam indokoltnak. A madáregyüttesek meghetősen változó összetételűek, szerkezetük eléggé laza. A csekély kiterjedésű erdő csak az egyedek elenyésző tömegének nyújt rendszeresen táplálékot (5,86%). Ezenkívül (leginkább a telepalkotóknál) a költésidő végén nagy fészek- illetve fiókapusztulás lép fel, melynek fő oka az emberi tevékenységben keresendő. Informatívabb tehát a tömegviszonyok fészekszám szerinti vizsgálata, melyből egyébként jól következtethetünk az ideális szaporulatra. Az erdőben rövidebb-hosszabb ideig (átmenetileg) tartózkodó, de fészket nem rakó fajokról az 1971—72. évi kiszállásaimon (havonta 1—4, öszszesen 26 napon) gyűjtött adataimból összesített táblázat szintén a kvantitatív viszonyokról informál. Kimutatásom a konkrét számok ellenére tájékoztató jellegű, hiszen a migráló madarak tér- és időbeli mozgékonysága igen változó értékekhez juttat. Az A/ha jelzésű egyedsűrűség 1 hektárra vonatkoztatott átlagos szám; a Q-érték (Schmidt, 1966.) pedig az egyes fajok egyedszámát az aszpektusban összesen előforduló példányok számának %-ában mutatja. Végül a vonulók itt-tartózkodásának minőségére (V: őszitavaszi vonuló; T: téli vendég; K: kóborló) és fő táplálékszerző helyére is utalok (a fentebb ismertetett, szinteket jelző rövidítésekkel). III. Az erdőben fészkelő fajok megfigyelését 1969-től 1972-ig végeztem, adataikat a 4. táblázat összesíti. Az egyes években a fajszámban mindössze annyi változás történt, hogy az 1972. évi 46 speciesből 1969-ben hiányzott 9