Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Bencsik János: Hajdúböszörmény népességének életmódbeli elkülönülése
A parasztok (férfiak) a piacra mentek fel ráérő idejükben. A régi piac környékén, a megyeháza előtt volt a gyűlésük, ahol sokszor annyian voltak együtt, hogy az átjárást is akadályozták. Itt aztán az egy társadalmi réteghez tartozók együvé álltak. A pásztorok is külön álltak össze. Ügy mondták, hogy a pásztorcsaládba állunk. A napszámosok meg az emberpiacra jártak, munkaerejüket kínálván a módosaknak. Az idősebb parasztgazdák az estéket a szárazmalmokban ütötték el. 1 9 Estefelé egy-egy hát vagy hónalj szalmát kötöttek, s vitték a szalmát a malomba. Mentek szenelni. A sátor alatt volt egy hely, ahol a szabadtűz égett. Körbeülték, beszélgettek. Közben a legfiatalabb jelenlevő piszkaíávaX szálanként tologatta a szalmát a tűzre. A szalma világánál éjfélekig is elszenelgettek a malom alatt. A vallás alapján tehető megkülönböztetés elsősorban az étkezésben mutatható ki. A görög katolikusok szigorúan betartották a böjtöket. Még a határban is olajjal főztek a böjti napokon. Ott volt a tarisznyájukban az olajosüveg. Ezért aztán olajosoknak csúfolták őket. A nagypéntek legszigorúbb böjtjük lévén, míg a csillag fel nem jött, nem ettek semmit. Vacsorájuk hagyományos étel, az aszaltszilva-leves és a lekváros derelye volt. Húsvéti ételek közül nem maradhatott el a tőtött bárány. Ügy mondják, hogy a görög katolikusok húsvétkor töltött báránnyal, a reformátusok meg kaláccsal ünnepelnek. Húsvétkor minden ételt megszenteltettek. Figyelemre méltó jelenség volt a görög katolikusok között a halotti szokásokban is. Mikor meghalt valaki, akkor préuigyet csináltak neki. Este összegyűltek a szomszédok, a rokonok, ismerősök családostól a halottas háznál. Az idősebbek énekeltek, a fiatalok meg bent a házban keszkenővel húzd meg, ereszd meget játszottak. Temetés után pedig az ablakba kevés kenyeret, vizet és bort tettek ki az elhunyt lelkének táplálékul. Ha hazajött az elhunyt, akkor meglátták, észrevették az ételen. Természetesen a paraszti osztályon belül az ellentétek már a századfordulón más téren is jelentkeztek. A módosabbak a cselédjeiknek nem mindig biztosítottak emberséges környezetet, munkafeltételeket, ellátást, táplálékot. Bár még voltak gazdák, kik patriarchális viszonyban éltek szolgáikkal. „Ott volt jó bánásmód, ahol a gazda egy asztalnál evett a szolgájával." Sőt a hagyományhoz ragaszkodó parasztgazda családját is a régi keretek közé kényszerítette vissza. Pl. fia ugyanúgy az istállóban aludt, mint a szolgalegény. Ennek ellenére általános volt az, hogy a cselédeknek külön kenyeret sütöttek. Rozsból, árpából, málélisztből szitálták össze a cselédkenyeret. Az bizony többnyire szalonnás volt. Dercés kenyeret is sütöttek a cselédeknek. Arról is tettek említést adatközlőim, hogy néhol úgy főzték a húslevest a szolgának, hogy az elkészített húsról leöntötték a húslét, majd újra hideg vizet öntöttek rá, s tésztát löktek bele. Ez lett a szolgáké, a cselédeké. A paszulyból, az espékeslevesből ki-kimaradt a hús is. Ügy mondják, hogy a gazda nem igen fogadott el semmit a szegényebbektől. Félt volna attól, hogy megítetik valamivel. „Ősszel nem engedték be udvarukra a szegényembert: Ne jöjjön be kend, mert megijjed a gyermek! Tavasszal meg: Ne fíjj fijam, ez is bácsi!" - emlegetik. Még a bábaasszony is eszerint tisztelte meg az újszülötteket, ha szegény családnál volt: „Megszüle19 E témáról olvashatni még Hof er T. : Hordozható szélfogó és kerekjászol rekonstrukciója Hajdúböszörményben. Népr. Ért. XXXV. 1956. 261-270. 107'
