Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Bencsik János: Hajdúböszörmény népességének életmódbeli elkülönülése

tesen éppen a hajdú szabadságjog, illetve ennek függvényeként a gazdasági lehetőségek biztosíthatósága következtében a jobbágy-közösségeknél megszokott szemlélettől (tudattól) jóval erősebben élt a rétegződés és a származás tudata. Ezek számontartása gazdasági, társadalmi előnyök biztosításával függött össze. Ez a jelenség azonban csak ott élt, ahol a fentiek szerint értelme lehetett. így semmit sem tudtak erről a szegénysorsú családok. A hajdúcsaládok, a törzsökösök annál inkább, kik őrizgették a családfát, az ősök nevét. A temetésen pl. miután összegyúlt a rokonság, olyan rend szerint következtek, ahogyan a hagyomány meghatározta. Az apa, az anya kioktatta gyermekeit, hogy e haláleset után ki hogyan következik pl. a temetőbe menő kíséretben, vagy a templomban a szomorúszék ben. Ott az első sorban a vérrokonok ültek le.

9 Kelemen Ferenc parasztgazda a következő rétegeket különböztette meg a városban: a virilistáknak 80-100, a cíviseknek 20-30, a kisparasztoknak 2-5 hold földje volt. Külön említette az iparosokat, cselédeket, napszámosokat. Jellemző módon a virilistákra, a törzsökös hajdúkra vonatkozó hagyomány igen erős. Fenti adatközlőm szerint Beck Pál mérnök 1810-ben 56 virilistának mérte szét Hajdúböszörmény határát. K. Tóth Imre adatközlőm, kinek anyai nagyapja maga is virilista volt, tudja, hogy a várost 56 virilista és ugyanennyi választott képviselő irányította. Ezek alkották a szenátust a múlt század közepén. Az életmód szerinti elkülönülést tehát a következő alapvető rétegekre bontottan vizsgálhatjuk: a parasztgazdák, a kisbirtokos parasztok, a napszámosok, az iparosok és az urak. Mindjárt megjegyezhetjük, hogy az iparosok életmódja megindult a polgáriasulás, az eltávolodás útján, hisz foglalkozásuk révén a legkevésbé kötődtek a régi, hagyományos formákhoz. Nem lényegtelen az sem, hogy a városban két jelentős vallási felekezet élt egymás mellett. A zömében kálvinista közösség arra kényszerítette kimondatlanul is a görög katolikus kisebbséget, hogy zárkózottabbá, rétegektől eltekintve egységesebbé váljék. Ez jól kimutatható felekezeti elkülönülést eredményezett."

1 A város településrendszerében a XIX. század végére olyan sajátos rendezőelv érvényesült, melynek ismeretében könnyen eligazodhatunk a lakosság vagyoni, sőt vallási hovatartozása tekintetében is. A legmódosabb családok, kiknek leszármazottai foglalkozásuk révén csak részben tartoztak már a parasztsághoz, a régi város belső (a Korpona utca, a Kálvin tér, az Árpád, a Vörösmarty, a Polgári és a Bethlen G. utcák által határolt) területén laktak. E régi belsőség szegénynegyede a Szondi utca környéke volt, hová is a XIX. század 30-as éveitől egyre több szegény zsidócsalád települt. A parasztgazdák és a kisgazdák kiterjedt állattartást folytatván, elsősorban a régi kerteken, illetve az Újsoron építkeztek. A nincstelenek, az agrárproletárok a XIX. század második felében tanyán élő gazdák városi házaiban laktak, vagy ha saját lakást akartak, akkor a körutakon kívül települt Újsoron, meg a Kisböszörményben vagy 9 Hoter T. kéziratban levő gyűjtése a Hajdúsági Múzeum Adattárában 931. sz. Hoíer T.: A „Hajdúböszörményi földművesek karámja" c. tanulmányában így ír e kérdésről: „Elődök, birtokszerzések, rokonságok számontartásának így fontos társadalmi szerepe volt. A múlt sokkal mélyebbre nyúlik Böszörményben, mint egykori jobbágyfalukban." (Ethn. LXVII. 1956. 485.) 10 Sillye G. i. m. 1847-ben közli, hogy a reformátusok 15 656-an, a görög katolikusok 1170-en voltak. 7' 99