Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Nyakas Miklós: A Hajdúkerület társadalmi küzdelmei a XVIII. század végétől és polgári átalakulásunk kérdése
Nyakas Miklós A HAJDÚKERÜLET TÁRSADALMI KÜZDELMEI A XVIII. SZÁZAD VÉGÉTŐL ÉS POLGÁRI ÁTALAKULÁSUNK KÉRDÉSE* Történetszemléletünk egy kicsit hajlamos arra, hogy Magyarország feudalizmus kori történetét a vármegyék történetének lássa, és társadalmi küzdelmeit annak szerkezetéből vezesse le. Kétségtelenül jogos ez a szemlélet, ha a magyar fejlődés általános törvényszerűségeit vizsgáljuk; az így kapott eredmények viszont nem, vagy csak áttételesen alkalmazhatók olyan, a vármegyei szerkezettől elütő társadalmi képletekre, mint amilyenek például az úgynevezett szabad kerületek. A klasszikustól (a rendi vármegyétől) elütő atipikus formáció (a kerület) természetesen nem véletlenül keletkezett, létrejöttében a feudális társadalom belső ellentmondásainak és osztályharcainak lecsapódását kell látnunk. Elvi lehetőségként adódik az a következtetés is, hogy az azonos problémák - pontosan az eltérő szerkezet miatt - másként hatnak a kerületekben, mint a vármegyékben. Óvakodnunk kell természetesen attól, hogy a kerületeket, mint mindenütt hasonló és egészséges társadalmi jelenséget fogjuk fel. Ezen a téren a kutatásra még nagyon sok tisztáznivaló vár: nyugodt lelkiismerettel csak azt állíthatjuk, hogy közös vonás bennük az, hogy különböznek a vármegyétől. Meg kell állapítanunk azt is, hogy a kerület mint olyan, nem képzelhető el a földesúr-jobbágy viszonyra alapozott vármegye, illetve a feudalizmus egész rendszere nélkül. A Hajdúkerület esetében eléggé világosan végigkísérhető az a folyamat, melynek során egy erősen antifeudális színezetű mozgalom maga is feudalizálódik, beépül a feudális társadalomba és annak szerves alkotóelemévé válik. A Hajdúkerületben nem beszélhetünk sem jobbágyságról, sem országos értelemben vett nemességről, hanem egy speciális jogállás keletkezett, amelyet leginkább hajdú telekbirtokos névvel jelölhetünk. E különös jogállás kialakulásának rendkívül sok összetevője van. Tudjuk, hogy Bocskai a hajdúkat a kiváltságok széles körével ruházta fel, s a letelepedés után a hajdúk gyakorlatilag valóban szinte teljes függetlenséget élveztek. A privilégiumok teljességét azonban csak addig gyakorolták, amíg tényleges katonai erőt jelentettek. A XVII. század második felének viharos eseményei azonban, mindenekelőtt az úgynevezett Szejdi-járás a hajdúvárosok erejét megtörte, s ezzel kiváltságolt helyzetük komoly veszélybe került. Bár a Rákóczi-szabadságharc alatt úgy látszott, mintha a megrekedt hajdúfejlődés új erőre kapna, ez csak múlékony tünetnek bizonyult. A szatmári béke után stabilizálódó Habsburg uralom idején a hajdútelepek széles láncolata végleg eltűnik, megnyirbált kiváltságaikat csak a hat hajdúváros tudta megőrizni. Az „öreg" hajdúvárosok sorsa is az udvar és a nemesség elképzeléseinek megfelelően alakult. Ez az elképzelés azonban - szerencséjükre - korántsem egységes - gyakran és alapvető kérdésekben keresztezte egymást. Az udvar hajlandónak mutatkozott - megfelelő adó kivetése * Előadás a Hajdúsági Múzeum 1971. február 12-én tartott tudományos ülésszakán. 77'
