Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Varga Gyula: Határhasználat egy szabad paraszt faluban a XX. század első felében
Az 1930-as években azonban a fali: közszelleme erősen megváltozott. Tulajdonviszonyokat tekintve ugyanis a lakosságot három kategóriába lehetett sorolni: voltak, akiknek csak a régi határban voltak földjei, voltak a bérlő gazdák és végül a különböző földreformok során földhöz jutott új gazdák. A három típus azonban keveredett, mert nem egy olyan család volt, amelyik mindhárom kategóriába beletartozott, vagyis volt földje a régi határban, volt 25 éves bérlete és vásárolt reform-földet. Az viszont egészen tipikus eset volt, hogy a régi gazdák bérletet bírtak. A régihez ragaszkodás, az újhoz közelítés bonyolult variációs lehetőségeiből a formákhoz kötődés ellenére olyan mozgást figyelhettünk meg, mely kb. 10 esztendő alatt a közszellemet átalakította. (Ezt segítette a haladó gondolkodású László László főjegyző, aki 1932-1945 között nemcsak a község számára való földszerzésben, hanem többféle keresetet nyújtó foglalkoztatás bevezetésében, a falu kommunális fejlesztésében is komoly érdemeket szerzett.) Ennek jellemző tüneteit a határhasználati formák felbomlása nélkül is megfigyelhettük. Feltűnő pl., hogy 1930 és 1944 között egész sor új növény vonul be a falu termelési rendjébe. Közülük a cukorrépa, a napraforgó, a borsó s nem utolsósorban a lucerna állandósul, mások két-három évi kísérlet után elmaradnak. Ilyenek voltak a mák, a ricinus, a fodor-, illetve borsmenta, a lencse, a csillagfürt stb. Voltak évek, amikor hatalmas határrészek tündököltek a mák vagy a ricinus igen szép virágaitól s csak akkor hagyták el ezek termelését, mikor kiderült, hogy ezek csak kivételesen kedvező időjárás mellett képesek hasznot hozó termést adni. Ezekben az években terjednek el a kor legtöbbre értékelt búza- (Bánkúti 1201-es) és kukorica- (Fleischmann) fajtái. Ekkor terjed el az ekekapa használata. Először a kukoricát kezdik vele kapálni. A kukoricát itt már korábban is sorba vetették, főként eke után, de eddig kézi kapával művelték. A harmincas évek vége felé, különböző gazdasági tanfolyamok hatására elhagyják a kukorica töltögetését és sokan kísérleteznek a négyzetes ültetéssel. A harmincas évek második felétől kezdik a burgonyát is ekekapával művelni. Korábban a burgonyát a szántóföld parcellákon keresztbe ültették és kizárólag kézikapával művelték. 1936 táján kezdik a szarvasmarhák nagyobb arányú törzskönyveztetését s mivel a faluban szinte kizárólagosan magyar marhát tenyésztenek, az egész falura kiterjedő tejhozam, zsírtartalom s ennek megfelelően a magyar marha nemesítését célzó kísérletet vezetnek be. Kezdeti lépések történtek a szövetkezeti mozgalom kiszélesítésére is, míg azonban a falu vezetésében mindvégig sikerült viszonylag demokratikus formákat megtartani, a szövetkezetekben (Hangya, Hitelszövetkezet) a módosabb gazdák jutottak egyeduralomhoz s az egész falut szolgáló akciók helyett inkább szűkös érdekeket képviseltek. Mindez a pezsdülés megszakadt a második világháború alatt. A felszabadulás utáni első évek a háború okozta veszteségek rekonstrukciójával teltek el, majd pedig a gazdasági élet új, a hagyományokat teljesen figyelmen kívül hagyó, racionális utakon bontakozott ki. Nem csoda, ha a gyökeresen új elveken működő nagyüzemi gazdaságok kiépítése az első időkben mind gazdaságilag, mind morálisan alapjaiban rendítette meg a falut. A hagyományosan gondolkodó népből egy új generációnak kellett kinőni, hogy a termelési rend ne csak helyre álljon, hanem új, a régi alapokon elképzelhetetlen magasságba emelkedjen. E két évtizedes nehéz, olykor válságos korszak után éppen napjainkban jelentkeznek az új rendszer szembetűnő és megcáfolhatatlan előnyei. Az új gazdasági rendszer megszervezése azonban már nagy, államépítő tervek függvényei, amelyben a helyi népi tényezők hatása csak rejtve mutatkozik meg. 152'
