Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)
Varga Gyula: Határhasználat egy szabad paraszt faluban a XX. század első felében
A szabad gazdálkodás aztán az 1935-1938-1939-es földreformok során nyert földeken alakulhatott ki nagyobb méretekben. (Ezek egy része, az Évasára és az Incze-íéle földek nem szerepelnek a közölt térképen, mert ezek eredetileg Nagykereki, illetve Esztár községekhez tartoztak.) Itt ugyanis az igénylők szántóföldjeiket már egy darabban kaphatták meg (a kaszálót külön) s azokon tetszés szerinti vetésforgókat alakíthattak ki. Az 5 holdnál rendszerint nagyobb tag<5kon 1940 körül jelentek meg az első tanyák. A 25 holdas orvos, a jegyző, a segédjegyző valóságos kis majorságot épített ki s a földjüket felesben használó parasztok családostól kiköltöztek az új tanyákra. A parasztgazdák elsősorban nyári szállásokat, ólféle építményeket emeltek, ahol a jószágok egy részét, a baromfiakat, sertéseket helyezték el, de megjelennek már az időjárás viszontagságai ellen védelmet nyújtó, többnyire egyosztatú kezdetleges lakóházféleségek is. A felszabadulás előtti években nem került sor családok végleges kiköltözésére, hanem az új birtokosok minden esetben a faluban rendezték be majorsági központjaikat. Az új birtokosok gazdálkodási stílusa rugalmasabb volt, mint a régi határrészeken, bár a korszerűbb gazdálkodásnak csak a csíráival találkozhattunk, mert a rövid idő kevés volt arra, hogy állatállományban, felszerelésben elérhessék azt a minimális lehetőséget, melyet a kor kisüzemi parasztgazdaságok számára egyáltalán lehetővé tett. 5. Kertgazdálkodás. A falu általános határszervezetében külön egységet képezett a szőlőskert. A szőlőskert parcelláit úgy alakították ki, hogy középen egy úttal két részre osztották. Mindkét oldalon véggel egymásra nyúltak a parcellák, így négy sor parcella jött létre. A hátsó részen egy sor parcellát úgy mértek ki, hogy az véggel csatlakozott a négy parcellasorhoz. A parcellákat annak idején nyilas osztással osztották szét az igénylők között, ezért ezeket nyilasoknak nevezik. Egy nyilas kb. 750 négyszögölnek felel meg. A nyilasok útra nyíló végén kis füves részt hagytak, ide legtöbben pajtát vagy legalábbis kunyhót építettek. A pajták a szerényebb, egy-két osztatú falusi lakóházak mintáját követik. Néhányat alá is pincéztek. Az egész kertet kerítéssel, garággyával vették körül. A garággyát annyi részre osztották, ahány nyilas volt s mindenki nyilasához kapott egy részt, amelyet aztán köteles volt évente legalább egyszer rendbe tenni s egész éven át gondozni. A garággyához kívül árok, belül két-három méteres füves rész is csatlakozott, amelybe sokan igénytelenebb gyümölcsfákat (szilva, dió) is ültettek. A kerítést az árokkal, a füves résszel együtt gyepűnek mondták, s ez szerves részét képezte a nyilasoknak, ha azt eladták, vele járt a gyepű is. A kert ügyét a tulajdonosokból alakult kertgazdaság vagy más szóval hegyközség intézte. Évente egy közgyűlést tartottak, elnököt, pénztárost, választmányt, kerülőt választottak. Utóbbi egész éven át kint lakott a kertben s felügyelt a rendre. A gazdaság igen szigorú rendet tartott. Szőlőérés után kiki csak a saját dűlőjén közlekedhetett. Napfelkelte előtt, napnyugta után csak a kerülő tudtával lehetett kint tartózkodni. A kerülő a kaput esténként makkos íazárral bezárta (kb. 1940-ig). A szüret idejét a gazdaság határozta meg; más időben senki nem szüretelhetett. A szüret hagyományos formában, nagy ebéddel, vigassággal zajlott, befejezésekor színes szüreti felvonulással, bállal. A gazdaság a legkisebb kihágásokat is szigorúan büntette, a szüret utáni szabadulás mégis kiterjedt a szőlőskertre is. Természetesen itt ez elsősorban a tallózás szabadságát jelentette, vagyis az elhagyott, le nem szedett szőlőfürtöket ezután 149'
