Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Bencsik János: A gyűjtögető gazdálkodás emlékei a Tisza mentén, a volt alsó-szabolcsi falvakban

és Tiszacsegén gyakrabban találhatunk adatot erre vonatkozóan, míg Polgáron alig fordulnak elő ezek a jelenségek. A gyékény gyökértörzse, melyet a tiszacsegei ember elecskének, vagy csellának nevezett már elnevezésében is mutat bizonyos hagyományos felhasználást. Azok, akik csellónak ismerték a gyékénytövet (typha angustifolia), a következőkről tettek említést: A csellát késő őszszel ásóval kiásták, zsákba szedték és hazavitték. Egyszerre egy-egy fél zsáknyit is felástak a rétes helyeken. Otthon aztán úgy fogyasztották el, hogy késsel lepucolták a vékony héját és nyersen ették meg. „Olyan volt, mint a csicsóka, édeskés ízú és ropogós," - emlékezett vissza az egyik adatközlőm. Azok pedig, akik elecské nek mondták, arról tájékoztattak, hogy akkortájt (1880) nem volt téli takarmány a jószágok számára, a szarvasmarhát a nádasok teleltették ki. A disznót is beverték a nádasokba és ott teleltek. Ősszel kihajtották, s csak tavasszal látták őket. A disznók elecskén, csigákon, sulymon stb. éltek egész télen. Kitúrták a gyékény, a nád gyökerét és azzal elvoltak. Ha pásztorlás közben valamelyik kondás ráéhezett az elecské re, akkor a sertések által kitúrt gyökeret elvette tőlük. Tiszacsegén egy szólás-mondás is járja a gyékénytővel kapcsolatban. „Olyan az orra, mint aki elecskét dúrt" - mondják arra a gyermekre, akinek nagyon maszatos az orra.

2 A hubályka (chaerophylum bulbosum) nagyobb erdőkben tenyészik. Tavasszal, amikor gallyért mentek az erdőre, vagy madártojást szedni járták az erdőt, a zöldülő bobálykát megkeresték. A növényt bicskával vagy egy darab fával kiásták, gumóját megpucolták, mint a sárgarépát és nyersen fogyasztották el. Rapaics munkája is foglalkozik a bubályka fogyasztásával/ A földimogyoró (lathyrus tuberosus) leggyakoribb lelőhelye a kiirtott erdő volt. Az egyik tiszacsegei adatközlőm gyermekkorában rendszeresen átjárt a Kistiszán az erdő alá mogyoróért. „Azt lestük tavasszal, hogy hol bújik ki a mogyoró hajtása" - mondja. A mogyorót bicskával vájták ki a földből, fekete héját burgonyához hasonlóan hámozták le és nyersen fogyasztották el. 2030 évvel ezelőtt azonban a szántáskor kifordított mogyorót is megették a gyermekek. A tormát (armoricia macrocarpa) ma már jobbára csak zöldséges kertekben termesztik, de régen a Tisza árterületén vadon is nőtt. A paraszti háztartásokban többféle alkalmazást is nyert. A megpucolt tormát kisreszelővel megreszelték és leöntötték ecettel, s hús mellé savanyúságként fogyasztották. Levest is főztek belőle. A megpucult tormát megreszelték, melegre tették, hogy az ereje elmenjen. Utána megmosták, meleg vízbe áztatták, majd feltették főni. A megfőtt tormára ráhabartak. Az elreszelt tormát megcukrozták és köhögés ellen orvosságul ajánlották. Kanalanként etették a köhögő gyermekkel is. A télire elrakott ugorkába hosszába elvágott tormát tettek ízesítőnek. 50-60 évvel ezelőtt kevés kert volt, ahol nem lett volna csicsóka (haliantus tuberosus) ültetve. Tavasszal a gyerekek felásták a csicsókát, megmosták vagy meg is pucolták és nyersen fogyasztották. „Ügy eszik a gyerekek, mint a malac a nyers krumplit" - vélekednek adatközlőim. A nagyobb uradalmakban (Tukában. Nagymajorban) nagy táblákban vetették a csicsóká t a disznónak. Amikor a növény beért, ráverték az uradalmi kondát. A disznók kitúrták a földből a 2 Györffy I. is említi e szólásmondást A nagykunsági krónikában (Bp. 1941) 23. 3 Rapaics R. : A kenyér és a táplálékot szolgáltató növényeink története (Bp. 1934) 48. 116'