Bencsik János szerk.: Hajdúsági Múzeum Évkönyve 1. (Hajdúböszörmény, 1973)

Bencsik János: Hajdúböszörmény népességének életmódbeli elkülönülése

szítették a kerítéseiket. Az utcára különösen erős, magas kapukat és kerítéseket építettek. Ezért járta az a mondás is.­„Deszka kapu, nagy kutya, Ott lakik egy jó gazda." „A hagyományos böszörményi parasztház háromosztatú, azaz három he­lyiségből áll. A pitar két részre osztott, hátulján volt a kürtő, a kürtőalja; össze­foglaló néven: szabadkémény, mely általában az ajtó felé eső oldalon egy bolt­ívre nehezedett. . . Balra, az utca felé nézőén, volt a legnagyobb helyiség, az első ház, vagy a felső ház, vagy csak egyszerűen a ház, azaz a szoba. Jobbra pedig a kisház vagy alsó ház, azaz a kamra." 1' A piíarban középen, a kémény alatt volt a konyha, azon égett a szabadtűz. Vaslábon vagy serpenyőben főztek rajta. Kivételes alkalmakkor (lakodalom) a szabadtüzet cserépfazékokkal állí­tották körül, s azokban főzték pl. a csigalevest, tőtöttkáposztát. Az erősebb fő­vést igénylő ételeket egyébként a kemencében főzték cserépfazékokban. A ke­mencében való főzés itt-ott a parasztgazdáknál az 1920-as évekig is megmaradt. A szoba egyik legjellemzőbb berendezési tárgya a kemence volt. A paraszt­gazdáknál is, az iparosoknál is bent volt a lakásban éppen úgy, mint a szegé­nyebbeknél. A kemence patkáját ülő, szzíját fekvő alkalmatosságnak is használ­ták. Télen naponként befűtötték a kemencét, s abban sütötték, főzték az ételt. A parasztgazdák, az iparosok azonban hamarébb kidobták a szobából a kemen­cét, s körükben az 1910-es években elterjedt a vaskályha, majd a cserépkály­ha. A pitar szabadkéményét is lebótolták, vagy teljesen új cilinder-kímínyt húztak. Pompásabb bútor volt a parasztgazdák lakásaiban. A szobában két ágy egyvígtiben. Komáiban és ládás kanapé ban tartották a fehérneműt. A szegé­nyebb családok legtekintélyesebb bútordarabja volt még ekkor is a virágos­láda. Egyszerű lóca, egy-két szék, korsószék (kisméretű alacsony szekrényféle) voltak a bútordarabok. Egy ágy és egy tadikó volt a fekvőhely. Az ágyban is, a dikóban is parázson volt a szalma, melyet holmi ruhadarabbal takartak le. A dikón koloppéroztak télen a gyerekek. Szalmazsákot csak az urak használtak. A parasztgazdák táplálkozása szorosan összefüggött az évszakok által meg­határozott mezőgazdasági munka ritmusával. Nyáron a határban a tiszta, a krumpli, meg a sárgakása járta. A határbeli munkák idején hetitarisznyát vit­tek, a tarisznyába szárított tisztát, kását, szalonnát, sót és paprikát tettek. Vas­fazélzban főzték a pirított vagy pirítatlan tísztalevest. Ebédre gyámét (öhön) vagy ha a változatosság kedvéért a gyaméba krumpli helyett kását tettek, akkor tísztáskását főztek. Keverten is használták a krumplit és a kását a gyaméba. A vacsora rendszerint nyárson sült szalonna volt. Ha jó parázs volt, akkor an­nál megpirították a kenyeret. A határban mindig a gazda főzött, ha nem ked­velte, akkor az idősebb fiú készítette az ételt. Velük étkeztek a napszámosok és a cselédek is. Hasonló ételeket készítettek a pásztorok, a napszámosok, s más határban élő emberek is. A juhtartó gazdák, meg a juhászok a juhtúrót vál­tozatosan használták. Még a félkész gyaméba is kevertek juhtúrót. A népi táplálkozásban lényeges különbség a téli étkezési rendben, illetve az ünnepi alkalmak étrendjében volt. Télen a parasztgazdák öt-hat kövérdisz­nót levágtak, s főételük a füstölt és főtt disznóhús volt. A szalonna maradt a tavaszi és nyári határbeli munkákra. Az egyik adatközlőm mondotta: ,,Az ebéd nálunk télen mindig valami húsos volt. Füstölt disznóhús lencsével, disznó­13 Dankó L, i. m. 391. 101'

Next

/
Thumbnails
Contents