Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz II. A Déri gyűjtemények. 2. javított kiadás (Debrecen, 2001)

59 rangöntő művesség lehanyatlását jelentette, sőt a harangok száma rohamosan csökkent. A török kiűzése után, a XVII. század végén, a XVIII. században szinte az ország minden jelentősebb helységében megjelentek a harangöntők. A hivatásos mesterek munkái mellett maradtak fent olyan kisebb méretű, silány kivitelű harangok is, amelyeket kontárok készítettek. Míg az ország északi és nyugati részén a harangöntő mesterek műhelyükben öntötték a harangot, a keleti részen vándormesterek működtek, akik helyben készítették el. A XVIII-XIX. századi virágzás utána XIX. század végén megszűnt a harangöntő ipar. A kiállításon szereplő harangok közül a legkorábbi 1604-ből származó kis harangon csupán a finoman megmunkált számok és betűk adják a díszítést. Az 1662-es harang díszítése ugyancsak csupán latin nyelvű felirat, amelynek betűi durván metszettek, íráshibákkal vannak tele, talán kontár mester munkája lehetett. Az 1668-as harangot a latin felirat mellett már domborműves fríz díszíti, mutatva, hogyan kezd gazdagodni a harangok díszítése a barokk korban. Az 1798-as harang német felirata szerint Nagyváradon készült Horner Jakab műhelyében. A harang oldalát a gazdag feliraton kívül a keresztrefeszített Krisztust ábrázoló dombormű díszíti (59. kép). A legnagyobb méretű 1802-ben Egerben készült, Johann Jus tel öntötte megrendelésre, ezt mutatja az, hogy a helységet és a prédikátor nevét egyaránt tartalmazza a hibás magyar nyelvű felirat. A felső peremén levő német nyelvű feliratot mellképekkel megszakított kagylómotívumos rokokó füzér fogja közre. Koronájának füleit emberfejek díszítik. A harangok mellett került elhelyezésre egy nagyméretű, 1670-es évszámú, a Haller és Bethlen családok címerével díszített mozsár, amelyet puskapor gyártásához használtak (60. kép).