Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

„Fegyvert s vitézt éneklek...” – Szalay Emőke

lyek szárát áttörésekkel díszítették. Talpalójuk szintén áttört kidolgozású. A XVII. század végén a kengyel füle különvált a száraktól. Ilyen a díszes kivitelű áttört talpalójú német kengyel. A XVII. századi magyar kengyelek szárait áttört és vésett díszítés borítja. A XVIII. században ismét visszatértek a merev fülhöz, ezt mutatja az aranyozással díszített kengyelpár. A ló irányítását a zabla szolgálta. Az ún. feszítőzabiák XVI—

XVII. századiak, kúpos zablatengellyel ellátva, áttörésekkel, rozettákkal, vésett díszítéssel. Az Európa-szerte használt feszi tőzablák mellett egy sajátos magyar zabla, az ún. pillangós zabla látható, amely egy másik típushoz, a csikós zabiához tartozik, és a honfoglaláskori zabla továbbélésének tekinthető. A sarkantyú szintén lényeges tartozéka a lovasság felszerelésének. A kiállított sarkantyúk között a legkorábbi a XII—

XIII. századi románkori sarkantyú, Ebben a korban a sarkantyú tüskéje kúp vagy négyszögű gúla alakú. A XIII. század végén jelent meg a forgótarély, az árpaszemhez hasonló ágakkal, ez már a gótikus sarkantyú felé mutat, amelyeknél jellegzetes a szárak összefutásánál képződött kis hegyes csúcs. A késő gótikus sarkantyúk a XV. században hossszúnyakúak, ezzel alkalmazkodtak a vértezethez. Jellegzetes magyar formát mutatnak a megszélesedett szárú sarkantyúk. A XVI. századi magyar huszársarkantyúnak a szokatlanul nagyméretű taréja szembetűnő, míg a másik huszársarkantyún a szár és a nyak szélessége. A XVI. században alakult ki a reneszánsz típusú sarkantyú. Ezek igen díszes példányok voltak, jellegzetességük a hajlott nyakú, díszesen kiképzett taréj. A Déri-gyűjtemény fegyveranyaga európai fegyverek mellett közelés távol-keleti darabokat is tartalmaz. A jobb oldali tárlók közül az elsőben albán, török, perzsa fegyverek, díszes handzsárok, tőrök, kardok mind a keleti fegyverek jellegzetességét mutatják. Az albán kardok, handzsárok díszes kivitelükkel tűnnek ki. Ezüstlemez-borítás díszíti a sárkányfej végződésű hüvelyeiket, pengéiket ezüst-, aranyberakással gazdagon díszítették. A keleti szablyák közül perzsa eredetet mutatnak a szinte derékszögbe hajlott gömbölyű kupakban végződő markolatú, áttért, rombusz alakú keresztvasú, erősen ívelt, fokozatosan elvékonyodó, ún. oroszlánfarok pengéjű szablyák. Hüvelyük fekete bőrrel bevont, rézsodronnyal összevarrt, a szíjta.rtó csatok pántjai áttörtek, aranyozottak. A másik két szablya a török lovasság elterjedt szablyaformáját mutatja. Markolatuk erősen görbült hagyma alakú gombban végződik, a gomb közepén a csuklózsinór átfűzésére szolgáló lyukkal. Keresztvasuk hasonló az előző típuséhoz. Ä penge jellegzetessége a megtört ív. A török pengék általában kiváló minőségűek, különleges eljárással, lágyabb és keményebb drótszálak összekovácsolásával készültek, 195