Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz (Debrecen, 1978)

A régészeti kiállítás – Sz. Máthé Márta–M. Nepper-Ibolya–dr. Mesterházy Károly

nyomában. A hosszabb, nemzedékeken át tartó folyamatos egyhelyben élés bizonyítékai a Berettyó völgyben és az attól délre fekvő területeken található, hulladékból és az összeomlott házak maradványaiból rétegeződött, a vízjárta vidékből kiemelkedő halomtelepülések. Arab szóval telinek nevezzük ezeket a településeket. Azért indokolt ez a név, mivel hazánk tekinthető a legészakibb kisugárzási helyének annak a Földközi-tenger medencéjéből származó fejlett földművelő-állattenyésztő műveltségnek, melynek hatása sok tekintetben — településszerkezet, kereskedelem, állattartás stb. - megfigyelhető a mi vidékünkön is. A 2. vitrinben látható leletek az utóbbi években feltárt esztári, zsákai, berettyóújfalui teli telepekről származnak. A Berettyóújfalu határában fekvő Herpály puszta egyúttal névadója is a területén fekvő Földvárhalmot és a környéket a kései újkőkorban megülő népességnek. A kerámiakészítéshez jól értő lakosság edényei egy részét földfestékkel színezte (mész, aszfalt, okker), de láthatunk a tárlóban egy gyékényszövetet utánzó bekarcolással ellátott edényt is, ez a szomszédos rokon népességnél volt elterjedt díszítőmód. A szabadon álló nagy vörös agyagedény a herpályi Földvárról származó készlettartó hombár. 3. vitrin. A harmadik évezred közepe táján lassanként megszűntek a virágzó paraszti közösségek és a megélhetésben egyre inkább döntő szerepet kapott a pásztorkodás, állattenyésztés. A kecskét, juhot, sertést, de főként szarvasmarhát tenyésztő-legeltető pásztorok állandó helyváltoztató életmódja miatt hátrahagyott emlékeiket jóformán csak nagy, több száz sírós nemzetségi temetőikből ismerjük. Ezek jelentették az összekötő kapcsot a nemzetség tagjai között. A Debrecen-Nyúláson feltárt temetőből előkerült edényeket, mészkőgyöngyöket láthatjuk a tárlóban, valamint néhány olyan edényt, amely a korszak ritkán előforduló telepeiről származik. 4. vitrin. A korszak névadója, a réz csak később jelenik meg. Az alföldi pásztorok feltehetően háziállat-feleslegüket cserélték be a hegyvidéki rézlelőhelyeket birtokban tartó népeknél. Bizonyos társadalmi rétegződést is feltételezhetünk ebben a korszakban, ugyanis nem jutott mindenkinek a ritka réztárgyakból. Egy-egy temetőben legtöbbször csak egy-két olyan sír fordul elő, melyben rézcsákánnyal, árral, vésővel látták el a halottat, s ez minden bizonnyal előkelő személyiség lehetett. Akinek aranyékszere volt — ez a fém szintén ebben a korszakban jelenik meg először — szintén ritka fém birtokosa volt. A tárlóban látható rézfegyverek, -eszközök a vidéken eddig előkerült összes rézlelet — az eddig megismert javarézkori lakosság számarányát tekintve igen elenyésző mennyiség. A hencidai, 12 aranylemezből álló lelet, ha típusát nem is, de mennyiségét tekintve egyedülálló a vidéken. 5. vitrin. A korai és javarézkor temetkezési rítusa igen szigorú, kö14