Sz. Kürti Katalin: Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz I. Régi képtár és Új magyar képtár (Debrecen, 1978)

egy tavaszi zöldbe borult kertrészletet ábrázol padon ülő két figurával. A napsütés fényfoltjaival számtalan zöldre (kékes hideg zöldtől a sárgás meleg zöldig) szabdalja a színfoltokat. A színkompozíció középpontja a nőalak ruhájának kékje, innen indul és ide tér vissza a tekintet. Az első pillanatban szeszélyesnek tűnő, valóban tudatosan megformált fénypászták az egész képfelületen foltszerűen jelennek meg. A természeti részletek foltszerű, szabadformájú ritmusával szemben a kerítés szigorú mértaniassága az ellenpont. E szabályos és szabálytalan szerkezeti elemek nagyszerűen kiegészítik egymást, segítségükkel több és fontosabb lesz a kép, mint egy pusztán impresszionisztikus alkotás. A modern magyar festészet magányos óriásától, Mednyánszky Lászlótól (1852-1919) egy reprezentatív, ugyanakkor megrendítő háborús képet őriz az új magyar képtár. Mint ismeretes, Mednyánszky, az emberi szenvedésekre részvéttel reagálva, 1914-től haditudósítónak jelentkezett. Első háborús tájképeinek egyike az 1914-ben festett Táborozás. A mű egy sík vidéken fenséges panorámáját állítja elénk katonákkal benépesítve. Finom szürkék és aranysárgák végtelen variánsára épülő művén a tárgyak, alakok finom sziluettje bontakozik ki. Hatalmas aranyszín égbolt alatt alacsonyhorizontú táj húzódik meg kunyhóval, feszülettel, régi kőhíddal, tábori sátrakkal, konyhával, ekhós szekerekkel, katonákkal, lovakkal. A pihenő, munkát végző katonák tömegét rendben, nyugalomban ábrázolja a művész, mégis valami mély részvét és ólmos sejtelem lengi át a képet. E mű kiindulópontja azoknak a háborús képeknek, amelyek végigkísérik a háború teljes poklát, eljutva a Szerbiában (1917) drámájáig. A mű nemes arányai, finom koloritja és reflexhatásai révén egyike Mednyánszky számlálatlan remekeinek. Míg a nagybányai telep a magyar tájképfestészet megújítását tűzte célul, addig a szolnoki művésztelep legjelentősebb alkotói a népélet hű ábrázolását, kritikai jellegű feltárását valósították meg, ha nem is olyan egyenletesen, mint később az alföldi festők. A telep legjelentősebb művésze Fényes Adolf (1869-1945) volt, akit Szegényemberek élete Vb. hatvandarabos sorozata alapján kritikai realista művésznek tartunk. E sorozat szociális érzékenységével rokon az 1907-ben festett Parasztlány című alkotása, amely a tisztaszobában, vasárnapi öltözetben jelenít meg egy fiatal leányt. Feje fölött Kálvária kép és családi fényképek láthatók, ezek az elemek vigasztalan szürkéikkel és szűk tériségükkel fokozzák a mű szomorú hangulatát. A lány arcán megilletődöttség, érzékeny szomorúság és megható tisztaság kifejezése uralkodik. A művész mindezt nagy lélekrajzzal, finom lilaszürke színhatással, mély árnyék33