Sz. Kürti Katalin: Vezető a Déri Múzeum kiállításaihoz I. Régi képtár és Új magyar képtár (Debrecen, 1978)

a Nyolcak csoportja a képzőművészet nyelvén fogalmazta meg az új életérzést, a kor szavát. A századforduló legnagyobb hatású művészeti csoportosulása a nagybányai művésztelep volt. Hollósy Simon és tanítványai azzal a céllal érkeztek Münchenből a hegyekkel körülvett Nagybányára a millennium évében, 1896ban, hogy itt, a szabad természetben tanulmányozzák a napfény, a levegő hatására oldódó formákat, a megélénkült színeket. A müncheni Akadémia műtermi festészetével szemben a plein-air, a szabadban való festés lett alkotói módszerük. A galéria-tónus helyett a naptól átitatott formákat, a felerősödött koloritot, tónusokat, a megváltozott fényeffektusokat adták vissza vásznaikon. A Hollósy Simon vezette telepen egymás mellett dolgozott a századvégen Ferenczy Károly, Thorma János, Réti István, Iványi Grünwald Béla, Glatz Oszkár, Csók István stb. Legtöbbjüktől őriz a Déri Múzeum egy-egy reprezentatív festményt, ha nem is kifejezetten nagybányai korszakukból. Iványi Grünwald Béla, Csók István és Glatz Oszkár korai korszakában ugyan Nagybányához kapcsolódott, később azonban mindhárman kiváltak e közösségből és külön-külön utakra tértek. Nagybánya szellemét azonban továbbvitték, széleskörben népszerűsítették: Iványi mint a kecskeméti művésztelep alapítója, Glatz mint a Képzőművészeti Főiskola tanára, Csók mint a képzőművészeti szervezeti élet egyik vezetője. Csók István és Glatz Oszkár képtárunkban levő műveit az rokonítja, hogy témáikat a népéletből merítik és derűs színhatással, szeretetteljes megjelenéssel adják vissza élményeiket. Csók István (1865-1961) Szénakazal című kedves, levegős olajképe Nagybánya környéki mezőt ábrázol leányalakokkal, a távolban Nagybánya házaival, templomával, hegyeivel. Derültegű nyári tájában szinte feloldódnak figurái: népviseletbe öltözött, álmodozó merengő fiatal nőalakjai. A mű a táj és ember egymásra sugárzó szépsége révén a békesség, a nyugalom, a panteisztikus életöröm és áhitat kifejezője.Glatz Oszkár (1872-1958) derűs színhatású, nagy technikai tudásra valló Fonó sokác lány (1927) című műve hódolat a munka és a női szépség előtt. A művész a 20-as években Mohácson töltötte nyarait, ottani élményét jeleníti meg a népviseletbe öltözött alakban. Bár első látásra megkapja a nézőt a ruházat pompázatos, anyagszerű részletekre is törekvő festésmódja, érezni: nem a természethű megjelenítés, s ezzel valamiféle néprajzi hűségre törekvés vezette a festőt műve megalkotására. A fiatal lány belső szépségét: dolgosságát, munkába feledkezését, a fonásban lelt örömét hangsúlyozza. A kéz tevékenységét figyelő szem a gondosság kifejezője 29